Z!ENEMi - Mindenhol jó!

2022. 08. 17.

Ájtatos rap, szakrális funk, könyörgő rock, idvezült metál, zsoltár-pop, és öt borsodi lator. Ez a Z!ENEMi. Négy sokat próbált miskolci zenész és egy emszí alapította a Z!ENEMi együttest még 2017-ben, hogy ötvözze a rapet és a rockot, a funkyt és a metált és ebből jó dalokat gyúrjon össze. Az, első "Hallod?!" címre keresztelt lemez jó kritikákat kapott, a zenekar sok helyen mutathatta meg magát a kis- és nagyérdeműnek, a Paddy and the Rats, a Nomad, a Tankcsapda, vagy épp a Ganxsta Zolee és a Kartel társaságában és számos önálló koncerten. 

A "Második Eljövetel" című második lemez még ennél is nagyobb érdeklődést hozott a zenekar számára, A Király és a Szar, szappan, szalámi kisebb feltűnést keltett a zenei és egyházi körökben, utóbbiban nem feltétlenül pozitívat, de az ízlések és pofonok - szerencsére - különbözőek. A COVID viszont lehűtötte a kedélyeket. 

A Z!ENEMi ekkor 360 fokos fordulatot vett és ott folytatta, ahol a Második eljövetelen abbahagyta, csak még fülbemászóbb, még fogósabb dalokba fogott, ezek közül az első pedig nem más, mint egy szerelmes dal a turnézáshoz, a "Mindenhol jó!"

A klipet az együttes a bezárásra ítélt kultikus miskolci szórakozóhelyen a Grizzly söröző szabadtéri színpadán forgatta fröccsözés, meccsnézés és zenélés közben, mert ez pont olyan, amilyennek a tagok az életet szeretik. 

Összefoglalva tehát, két lemez, sok klip, még több koncert, a többit meg tessék meghallgatni, megnézni, megvenni, letölteni. Ellopni nem, mert ugye, a hetedik parancsolat.

A Z!ENEMi tagjai:
A Messiás:
Balogh “Juró” Szabolcs – ének, szöveg
Az Angyalok kara:
Csontos Krisztián – gitár
Szvoboda László - gitár
Hudák Attila - basszusgitár
Mezei Geris - dob


Koncertfotó: Bobal Kati 
Stúdiófotók: Takács Joci

Mindenhol jó! klip: 



 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink