Visszatér a Zöld Pardonba Jamie Winchester

2013. 08. 07.

Elfoglaltságai miatt augusztusban ismét Budapesten tartózkodik a népszerű ír származású zenész, Jamie Winchester. Így aki lemaradt tavaszi Zöld Pardonos koncertjéről, keresve sem találhat jobb alkalmat augusztus 10-e estéjénél, hogy a szabad ég alatt hallgathassa meg az énekes dalait.

Legutóbb májusban lépett fel zenekarával Budapesten a tavaly óta ismét Írországban élő Jamie Winchester, mégpedig a Zöld Pardon színpadán. Az a koncert többek közt azért is ígérkezett különlegesnek, mert Jamie tavasszal még, mint az egyetlen szabadtéri, teljes zenekaros, fővárosi koncertjét harangozta be és invitálta meg rá rajongóit. Ám az énekes akkor még nem sejthette, hogy pár hónappal később úgy alakul, hogy augusztusban ismét kis hazánkban tölt majd néhány hetet.

- Bár nem terveztem, hogy fellépek még a nyár folyamán Budapesten, de az élet közbeszólt. Augusztus közepén ugyanis egy nagyon kedves és megtisztelő felkérésnek fogok eleget tenni. Ennek köszönhetően úgy alakult, hogy az utolsó nyári hónapot újra Magyarországon töltöm. Így pedig egy újabb lehetőség nyílt arra, hogy ismét egy jó hangulatú, szabadtéri bulit csináljunk a Zöld Pardonban. A zenekarommal előveszünk majd pár rég nem hallott dalt is, de hogy pontosan melyikeket, az egyelőre maradjon meglepetés. Augusztus 10-én, este 20 órától a ZP-ben úgyis mindenre fény derül - fogalmazott sejtelmesen Jamie Winchester.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
2025. 06. 16.
A napokban új lemezzel jelentkezett a CAIRO együttes. A zenekar fennállásának 20 éves évfordulójára nem csak egy nagyszabású koncerttel, hanem munkásságuk 30 jelentősebb dalának felújításával is készültek
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink