Vidám művészetek találkozója Nyíregyházán!

2007. 08. 29.
Az augusztus 31. és szeptember 8. között zajló fesztivált hatodik alkalommal rendezik meg az idén, de más néven. A fesztivál 9 nap alatt 60 helyszínen fogadja az érdeklődőket, akik 400 programból választhatnak, melyeknek több mint a 90 %-a teljesen ingyenes. A magyar és külföldi sztárokat egyaránt felvonultató Happy Art Fesztiválra idén közel 150 ezer látogatót várnak a szervezők.

A korábban VIDOR Fesztiválként megismert rendezvényen világzenei és színházi programok dominálnak. A színházi versenyprogramban a Szinetár Miklós által vezetett zsűri kilenc díjat ítél oda vígjátékokra. Az önként jelentkező nézők közül kisorsolt zsűri előtt zajló filmes versengésben szintén az elmúlt évben bemutatott új magyar komédiák mérettetnek meg. Emellett gazdag képzőművészeti program és színes utcai kavalkád is várja az idelátogatókat.

Zene, zene, zene

A rendezvény legnagyobb tömegeket vonzó programja a világzenei koncertsorozat, ahol igyekeznek egyre nagyobb sztárokat felvonultató programmal előállni. Ezúttal is sikerült több olyan sztárfellépőt Nyíregyházára hívni, akik eddig még soha nem léptek fel Magyarországon.

Az idei év egyik legnagyobb szenzációja a spanyol Patriarcas de la Rumba lesz, akiket az európai Buena Vista Social Clubként is emlegetnek. A zenekar szólistái közül a legfiatalabb is elmúlt már hatvanéves s a legöregebb már közel jár a nyolcvanhoz. Az általuk képviselt katalán rumba stílus világhírességei valamennyien, a „rumba ősatyái” ők, ahogyan nevük is jelzi.

Első ízben lép fel hazánkban napjaink egyik legnagyobb tangósztárja a 74 éves Juan Carlos Cáceres is. Hangja az egyik legismertebb tangóegyüttes, a Gotan Project 2006-os Lunatico című lemezének egyik slágeréből, mint vendégénekes ismert. 

Először jár Magyarországon a „dél-afrikai Sting”-ként emlegetett Johnny Clegg a világzene egyik emblematikus alakja. Zenéjében a nyugati rockot elegyíti az afrikai törzsi motívumokkal. Johnny Clegg a faji megkülönbözetés elleni polgári mozgalmak művészharcosa, koncertjei rendre megtöltik a világ legnagyobb stadionjait is.

A Grammy díjas Toumani Diabaté, az egyik legtradicionálisabb afrikai hangszer, a kora mestere is itt lesz. Az idei évben két kategóriában is jelölték a világ legrangosabb world music díjára a legjobb afrikai művész és a legjobb lemez kategóriákban. Nyíregyházára saját együttesével, a Symmetric Orchestrával érkezik.

A francia René Aubry az európai filmzeneszerzés alakja, előszeretettel emlegetik a francia Vangelisként. Lelkes rajongótábora van a lengyel klezmer virtuóz legendájának, a Kroke zenekarnak is. A Kocani Orkestar Emir Kusturica Cigányok ideje című filmjében tűnt fel. Ez az elsöprő lendületű balkáni rezesbanda azóta már az egész világot meghódította. A világ legismertebb macedón cigányzenekara.

A világsztárok mellett a műfaj hazai kiválóságai sem hiányozhatnak. Varázslatos estét ígér a Herczku Ágnes, Szalóki Ági és Bognár Szilvia alkotta énekestrió közös estje Szájról szájra címmel. De fellép a Makám, Magyarország egyik legrégebben működő és legkiválóbb world music formációja. Zenéjük a tradíció, a modernitás ötvözete, olyan híd Kelet és Nyugat között, melyet ősi egység és harmónia alkot. A tradícionális zsidó zene legkiválóbb magyar képviselője, a Budapest Klezmer Band is felllép a fesztiválon. Olyan, már fogalommá vált zenekarok is jelen vannak a programban, mint a Kaláka vagy a Calcutta Trió.

A fiatalok zenei kultúrájának formálásában kíván fontos szerepet játszani a Suli-buli programsorozat, amely egyedülálló kezdeményezésként a fesztivál keretein belül az általános és középiskolákba is elviszi a világzenét. Ezeken az iskolai koncerteken a legkiválóbb hazai zenekarok, köztük a Romano Drom, a Makám, a Pannónia Klezmer Band, a Maskarades lép fel, s a hazánkban élő kisebbségek zenéjével és kultúrájával ismerteti meg a diákokat.

Levezetésként minden este 22 órától DJ Kokalo vezényletével táncolhatják szét a cipőiket a látogatók a Vidor Kertben, amely hamisítatlan romkocsma hangulatot áraszt. S mindezt a belváros közepén alig száz méterre a nagyszínpadtól. S akinek szerencséje van, az éjfél után még akár azon is kaphatja magát, hogy éppen két világsztár között ropja a tánctéren.

Forrás: www.happyartfesztival.hu/2007/
MEGOSZTÁS

További hírek

2024. 07. 20.
Az Ephemere formáció alapítói egy női alkotópáros: Caussanel Izabella és Orbay Lilla. Kompozícióik a huszadik század első felének jazz és sanzonvilágára, a bárok bensőséges atmoszférájának beidézésére, latinos hangulatra épülnek.
2024. 11. 24.
A 2004-ben alapított Romengo négy kontinens, több mint 30 országában koncertezett, a magyarországi oláh-cigány zenei kultúrát képviselve a legrangosabb világzenei fesztiválokon és koncerttermekben. December 6-án az A38-on ünnepli születésnapját.
2024. 11. 11.
A „Legyen szép és boldog a karácsony” egy nagyszabású, ünnepváró dupla album, amit az alkotók a szimfonikus zenekari hangzás, a könnyűzene, és nem utolsó sorban a karácsonyi dalok
2024. 11. 11.
Idén is lesz Nedves November Fesztivál az Analog Music Hallban november 21-én, csütörtökön este a Mohai Tamás Band, a Ragazzi Razzi és a Syl Mohai Trió közreműködésével. Mindhárom zenekarnak a közelmúltban jelent meg új albuma. 
2024. 11. 10.
Egy gitár, két-három gitár - ok, de ennyi? Annak ellenére, hogy a gitár az egyik népszerű hangszer, ilyenfajta felállással ritkán találkozunk. A díjakat nyert, külföldöt bejárt együttes lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelenik meg.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink