PLUTO Sound Compilation Series - II. STYX

2021. 03. 19.

A sorozat célja, hogy lenyomatot mutasson a magyar, kevésbé ismert elektronikus zenei közegről, bemutatva az egészen friss projekteket is. A most megjelent második kiadvány a törtebb ütemek kedvelőinek szól.

Huszár Kristóf (Christopher Waver, SYNONYMS, AGAVOID), a PLUTO Sound  alapítója:

"A kiadó névadása után, 2015-ben fogalmazódott meg bennem, hogy a Pluto holdjairól elnevezve készüljön egy kiadványsorozat. Ekkoriban volt sok tudományos felfedezés a New Horizons szonda által visszaküldött adatok alapján, és először készültek képek a Pluto öt holdjáról is. Ez az ötlet azóta lebegett, és 2019 végén került elő újra, amikor észrevettem, hogy lassan az 50. kiadványhoz ér a kiadó, ami tökéletes alkalom a válogatáslemez-sorozat létrejöttére.

A Pluto bolygótól távolodva, “bentről kifelé” haladva épül fel a sorozat a holdak nevei alapján. Nagyon izgalmasnak találtam, hogy a holdak görög mitológiai karakterekről lettek elnevezve, ráadásul mindegyik karakter kapcsolódik az alvilághoz. Ez alapján készítettem el a grafikai anyagot mindegyik részhez, a névadó karakterek illusztrációival a középpontban. Ekkor még nem volt egyetlen szám sem az anyaghoz, viszont azt szerettem volna, hogy már nagyjából kész koncepcióval keresem meg az előadókat. 

A kiadvány célja, hogy lenyomatot mutasson a magyar, kevésbé ismert elektronikus zenei közegről, bemutatva az egészen friss projekteket is. Válogatva kerestem meg alkotókat, hogy küldjenek számot, végül volt, aki nem csatlakozott, de mellette, ahogy alakult a kép, egyre többen érkeztek a jobbnál-jobb dalokkal. Olyan alkotók is lelkesen küldtek anyagot, akik több éve a szakmában vannak, de emellett van több friss bemutatkozó is, akiket a kiadványok egyikén hallhattok először. 

Nem volt semmiféle stílusbeli kikötés az előadók felé, hogy mit hozzanak, az összes beérkező anyagot rendeztem a kiadványokhoz, ráépítve a kigondolt koncepcióra. Több bemutatott előadóval is várható a jövőbeni együttműködés, az elkövetkező években reményeink szerint elkészülnek bemutatkozó albumok, EP-k, folytatások, bővítve a kiadó repertoárját.

Az öt EP 2021 első felében, havi rendszerességgel fog megjelenni, júniusban megérkezve az ötvenedik kiadványhoz."

Egy hónapja jelent meg a válogatás első része: I. CHARON.

Most itt a második

Az új kiadvány a törtebb ütemek kedvelőinek szól. Styx, vagy Sztüx a görög mitológiában az ókeaniszok egyike, az élők és holtak birodalmát elválasztó határfolyó megszemélyesítője, csodálatos varázserejével halhatatlanságot adott. SPNT atmoszférikus intrójával kezdünk, amit a Passive Collider frappáns és lendületes száma követ. Ben Leavez sűrű, izgalmasan sound-designolt, éber álmodást idéző száma után a SYNONYMS tavalyi megjelenésének bővített verzióját hallhatjátok, ezután planetmälcolm erősen bólogatós beatjei következnek a jól megszokott minőségben. A kiadvány vége felé érkezve ONAKOM filmbe illő hangképei rajzolnak átmenetet, Ferko eufórikus hajnali idősávba passzoló nagy ívű tánczenéjéhez.

A Styx a Pluto holdja, Sztüx görög mitológiai alakról kapta a nevét. A Styxöt 2012. július 9-én a Hubble űrtávcső fedezte fel. A Styx 10 és 25 km közötti átmérővel rendelkezik, közepes pályaátmérője 95 ezer km. A Nemzetközi Csillagászati Unió 2013. július 2-án hivatalosan nevezte el a holdat Styxnek. Átmeneti neve P5 volt.  

Sztüx a görög mitológiában Ókeanosz és Téthüsz leánya, az ókeaniszok egyike. Az élők és holtak birodalmát elválasztó határfolyó megszemélyesítője, amely kilenc kanyarulattalfut az alvilág legmélyére, oda, ahol Hadész palotája emelkedik. Azoknak az isteneknek, akik megszegték a folyó nevére tett esküjüket, inniuk kellett annak vizéből, és ettől kilenc évre elveszítették hangjukat és csak a tizedik esztendőben térhettek vissza az istenek karába, az Olümposzra. A mondavilág szerint a Sztüxnek csodálatos varázsereje volt – halhatatlanságot adott.
Az albumot ITT tudod letölteni.

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 10. 27.
A Kiscsillagból és Santa Diverből ismert zenész új albuma személyes és hiteles. Ennyi már elég lenne a mai utánérzéssel teli világban, de ezenkívül profi és fülbemászó is.
2024. 03. 16.
A csapat tavalyi jubileumát egy összművészeti est keretein belül a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ csodálatos színháztermében ünnepelte.
2024. 03. 09.
A Kiscsillag és a Santa Diver tagja, a Kispál vendégzenésze jövő szerdán koncertezik a Szabó Balázs Bandájából ismert zenészekből szervezett új zenekarával.
2024. 03. 03.
„Egy bulizós éjszakán jelent meg bennünk az ötlet, mi lenne, ha tényleg forgatnánk arról egy klipet, amit csinálni szoktunk, ha együtt vagyunk és elkezdünk táncolni, borozni." A címet egy kommentből kölcsönöztük a YouTube-on.
2024. 03. 03.
Ha szívesen alapítanál nemzetközi zenekart olyan zenészekkel, akikkel a Balatonon találkozol először, és eltöltenél velük öt napot egy koncertműsor összerakásához, jelentkezz a programra március 15-ig!
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink