PANKKK HungaroConnections 2010/I. pályázat

2010. 02. 15.
Az immár kilencedik alkalommal kiírt HungaroConnections program az Előadóművészi Jogvédő Iroda és a PANKKK közös kezdeményezése. A pályázat elsődleges célja, hogy a hazai és külföldi zenekarok közös koncertjeinek támogatásával elősegítse egymás zenei színterének megismerését. A HungaroConnections program 2005-ben indult, ötödik éve működik sikeresen, s eddig közel 400 hazai és külföldi koncert jött létre a támogatásával. A program eddigi működése során egyértelműen kiderült, hogy ez a pályázati forma sok zenekarnak adott lökést a külföldi koncertezési lehetőségek és partnerzenekarok felkutatásához. A HungaroConnections azokat a zenekarokat célozza (kisebbeket és nagyobbakat egyaránt), amelyek életképesek, hisznek magukban és vállalják a külföldi koncertezéssel járó kihívásokat. A támogatások elsősorban az útiköltségeket fedezik és nem céljuk a koncertek költségeinek teljes finanszírozása. Egy-egy zenekar az általa kiválasztott külföldi partnerzenekarral együtt 120 ezer Ft támogatási összegre pályázhat, és ennek fejében egy-egy közös koncertet játszanak itthon és a külföldi partnerzenekar hazájában. Támogatott időszak: 2010. március 12. – 2010. szeptember 3. Jelentkezési határidő: 2010. március 8. (eddig az időpontig kell postára adni és az online regisztrációs felületre feltölteni a zenekari jelentkezéseket)
Részletes pályázati kiírás az alábbi linken olvasható: http://www.pankkk.hu/?p=palyazatok&id=50
További információk:  www.pankkk.hu, www.dalok.hu, valamint személyesen: Nagy Illés (pályázati koordinátor, PANKKK): illes.nagy@pankkk.hu, 0630 3985519

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 05. 04.
Szabó János interjúja Venivel az új albuma kapcsán. „A hosszú távú egészség és a lelkem tisztábban tartása érdekében nemet mondok a pillanatnyi kielégülést kínáló ingerekre.”
2025. 04. 28.
2025 május 4.  Anyák napja.  A világban fellelhető legmélyebben gyökerező,  legszorosabb, legönzetlenebb Szeretet ünnepe. Idén erre az alkalomra jelent meg egy eddig ismeretlen szerző - Hádész - kislemeze "Álmomban" címmel.
2025. 04. 22.
Lemezükön Schubert zenéje magával ragadó átváltozáson megy keresztül: improvizációk, klasszikus és jazz énektechnika közti hangszínek, élő elektronikus hatások tágítják mai térélménnyé a jól ismert dalok univerzumát.
2025. 04. 22.
“HELLO ISZTAMBUL” címmel, megjelent a Dolly Plusssz zenekar második lemeze. Az album a Hungária slágere mellett egy-két Dolly Roll örökzöldet is tartalmaz, a nyolcvanas évekből.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink