Nunki Bay Starship  - "Summer Camp Memories”

2023. 06. 12.

A "Nunki Bay Starship" zenekar legénysége ismerős lehet a nagyközönségnek népszerű, hazai zenekarokból. Ebben a projektben egyesítik zenei tehetségüket és inspirációjukat, létrehozva ezzel saját, különleges univerzumukat. Stílusukat “audiovisual wormhole”, avagy audiovizuális féregjáratként határozzák meg - zenéjük a pop, a neosoul, a jazz elemeivel operál, pszichedelikus és r&b ízekkel fűszerezve.

A zenekar tagjai – Tóth Dóri, Várnai Szilvia, Huszár Ákos, valamint az új lemez előtt csatlakozó Belegrai Gabi – külön-külön is széles zenei skálán mozognak. Számos más formációban találkozhatunk velük a Ricsárdgírtől, a The Biebersen át egészen Bródy János zenekaráig. Most a rengeteg csapásirány között egy kis rendet akartak tenni, első két lemezükhöz képest letisztultabb hangzásra vágytak. Úgy fogalmaznak, nem akarták azt érezni, hogy az összes zenei tudásukat és inspirációjukat egyszerre akarják beleszuszakolni minden dalukba.

A "Nunki Bay Starship" 2020. karácsonyán jelentette meg első nagylemezét „Recooked Galaxy” címmel, majd 2021. októberében jött ki legutóbbi anyaguk, a „From a Proper Distance” címet kapó öt számos EP. Az azóta szunnyadó alkotó energiák 2022. második felére találtak vissza hozzájuk, és a tavaly nyári fesztiválos benyomásokból megszületett a „Summer Camp Memories”, ami egy különleges vizuális körítést is kapott.

Az, hogy mi indokolta az alkotói szünetet, egy sok irányból megvizsgálható kérdés, de a válaszok lényegében mind ugyanoda futnak ki: 2020-ban közös döntés alapján elhagyta a Nunki fedélzetét a basszusgitáros, Pesti Mátyás. Helyére Belegrai Gábor (The Biebers) lépett, aki egy nagyon intenzív és stresszes időszak közepébe csöppent bele. A zenekar egyszerre volt aktív (azonnal egy live session felvételre került sor, és meg kellett tanulni az új műsort az őszi nagykoncertre), és a COVID miatt közben belengte a beletett munkát a bizonytalanság. Emellett a Hangfoglaló Program induló zenekari pályázatának határideje is vészesen közelgett.

„Gabi bármennyire is brilliánsan lehozta az említett feladatokat, azért lássuk be, ebben a munkatempóban sem emberileg, sem zeneileg nem annyira tud összeérni egy produkció.” – teszi hozzá Tóth Dóri, frontember. „2022-ben pont emiatt is vettünk vissza a hajtásból, ami végül nagyon jót tett. Kicsit ki tudtuk pihenni az első évvel járó fáradalmakat, eltávolodni a projekttől, hogy át tudjuk gondolni, merre tovább. A jelenlegi alkotói folyamat egyrészt sokkal nyugodtabb tempóban, másrészt sokkal felszabadultabb hangulatban telt, hiszen végre nem lóhalálában dolgoztunk határidőre valamivel.”

Ebben az alkotó közegben született meg a „Summer Camp Memories” című kislemez, ami a 2022-es nyári emlékekhez nyúlik vissza. A tavalyi volt az első igazán felszabadult fesztiválszezon, amit már nem árnyékolt be a COVID szelleme. „Olyan érzés volt, mint éhes kutyákat szabadon engedni egy csirkefarmon.” – ezzel a hasonlattal jellemezte Dóri az élményeket. Bár az is megállapításra került, hogy már a bulizás sem megy olyan könnyen, mint húszévesen. De ez így is van rendjén. 

 

A dalhoz a zenekar dobosa, Huszár Ákos készített videóklipet. A feladat a „csináljunk valami képi anyagot, hogy kit tudjuk hozni a dalt” alap elképzeléstől elég messzire jutott, Ákos bőven túlteljesítette az elvárásokat. A videó egy Stable Diffusion nevezetű mesterséges intelligenciára alapuló képgeneráló program segítségével készült. A program alapja, hogy különböző leíró jeleneteket kell minél részletgazdagabban szövegesen betáplálni, és ebből hoz létre képeket. „Az elején az élmény nagyjából olyan mintha egy brutálisan profi festőnek próbálnád meg elmagyarázni, hogy mit fessen le, de közben kiderül, hogy ő egy csecsemő és nem érti még az emberi nyelvet.” – meséli a folyamatról Ákos. A videó „sztorija” egyébként a zenekartagok legfurább álmaiból áll össze, illetve sokszor reflektál a dalszövegre is, így anélkül is tele van személyes utalásokkal és Nunki életérzéssel, hogy a zenekar maga szerepelne benne.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 11. 28.
Mintha megtörtént volna a generációs váltás a magyar jazzben. Új, magabiztos nemzedék jött, tisztelik a hagyományokat, de nem tartják be a stílusok közötti határokat. Egyik képviselőjük Orbay Lilla
2024. 04. 29.
Május 23-a és 28-a között turnézik a Djabe Chieli Minucci amerikai gitárossal, aki olyan nevekkel dolgozott együtt, mint Celine Dion, Lou Reed és Jennifer Lopez. Új Djabe album is jön.
2024. 04. 28.
Nem a hangszereiket nézik, nem a közönséget és nem a pénztárat. Ilyen zene akkor születhet, amikor néhány tehetséges ember távolba néz, és tekintetük valahol a horizonton túl találkozik.
2024. 04. 16.
“Fel a fejjel!” hangzik a jól megszokott bíztató szólam. "Bolyki Balázs és a B4" vadonatúj dalában, valahogy ez a mondat most mégis megtelik igazi tartalommal.
2024. 04. 16.
Rocktörténeti tény, hogy ez a bizonyos album 1993-ban készült el, és akkoriban még a jó öreg magnó kazettának örülhettünk, mert hát ez volt vagy a bakelit.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink