Németh Gábor vadonatúj crossover albummal jelentkezett

2023. 02. 08.

"Staféta" címmel kerül a boltokba a Németh Gábor Project harmadik, tisztán zenei albuma. A zeneszerző-dobos, akár a két megelőző lemezen, ezúttal is a dallamosságra, érthetőségre és hallgathatóságra törekedett. Az új album megjelenése apropóul szolgált a zenész, zenepedagógus, egyesületi elnök több mint öt évtizedes zenei pályafutásának áttekintésére.

„Szeretem a stílusok között átjárást, nálam a dzsessztől, a dzsessz-rockon át a progresszív muzsikán keresztül a rockzenéig terjed a skála – mondta Németh Gábor, akit vadonatúj instrumentális lemezéről mesélt. Az ikonikus dobos elmondása szerint a november végén megjelent crossover kiadvány zenei stílusa szervesen illeszkedik az első két NG Project albumhoz, akár azok folytatásaként is felfogható.  A Staféta címmel megjelenő korong több előadóművészt vonultat fel, mint az említett előző kiadványok. Fő szólistái: Tony Lakatos szaxofonos, Fekete-Kovács Kornél trombitás és Csillag Endre gitáros, akik mellé ezúttal Alapi István, Mohai Tamás valamint Tornóczky Ferenc gitárosok társultak – sorolta a közreműködőket Németh Gábor, hozzáfűzve, hogy a basszusgitárt Papesch Péter kezeli, a fúvóskórusban pedig Schrek Ferenc, Pecze Balázs, és Elek István szaxofonosok játszanak. De a művész nem feledkezett el a további szereplőkről, így a virtuóz szájharmonikás Ferenczi Györgyről, valamint a billentyűs Kardos Norbertről sem.

Németh Gábor több mint öt évtizedes zenei pályafutása zenei sokszínűségről árulkodik. Tizenévesen amatőr, angol-amerikai rockot interpretáló trióban játszott először basszusgitáros öccsével, a nem kevésbé tehetséges Németh Alajos "Lojzival", akivel később a Dinamitban és a Nagy Feróval fémjelzett ős-Bikiniben is együtt nyúzta a hangszereket. Ugyanitt billentyűzött a később Karthago zenészeként közismert Gidófalvy Attila is. Az első komoly sikereket azonban a progresszív rockzenét zászlajára tűző Theatrum együttes hozta 1970-től, majd a páratlan sikerszéria folytatódott a fúvósokra épülő Deák Big Banddel, a fúziós rockról épp slágerzenére váltó Apostol együttessel. Ezután következett Németh Gábor pályája egyik csúcspontját jelentő Skorpió – a ’70-es évek második felében, velük három albumon játszott.

Németh Gábor 1955. augusztus 29- én született Budapesten. Zenei tanulmányait öt éves korában kezdte az Újpesti Zeneiskolában cselló szakon. Tizennégy évesen kezdett el dobolni, és tért át a könnyűzenei vonalra. A gimnáziumi évek alatt különböző amatőr zenekarokban játszott, majd az érettségi után 1973-ban felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszakára ütős szakon.

1976-ban, a jazztanszak elvégzése után a Skorpió együttes tagja lett, és ez által 21 évesen bekerült a könnyűzenei szakma felső kategóriás művészei közé. 1976-tól napjainkig több száz nagylemezen működött közre vendégművészként is. 1979-ben megalapította a Dinamit együttest, melyet az akkori média szuperGroup-ként emlegetett. 1983-ban lett tagja a Nagy Feró, és az Ősbikini formációnak. 1986-ban következett a Bikini együttes, melynek szintén alapítója, és vezetője volt. A felsorolt zenekarok mindegyikében nem csak előadóként, hanem zeneszerzőként is részt vett. 1987-től a Kormorán, 1992-től a Beatrice, 1994-től a P-Mobil együttes tagja volt. 2003-ban alapította meg neves magyar, és külföldi művészekkel a Németh Gábor Projectet, melynek kizárólagos zeneszerzője, és producere. A Projectnek eddig három nagylemeze jelent meg, melyeket az Egyesült Államokban is forgalmaztak.

2005-től 2010-ig az S.B.B. (lengyel) együttes tagjaként három nagylemez, és két élő koncert DVD fevételein működött közre, és rengeteg nemzetközi szintű előadáson vett részt. 2007-ben jelent meg Kisdobiskola 1. címmel doboktató kottája, mely tananyag minden dobos számára. 2010-ben újra megalapította a Dinamit együttest, mely a mai napig működik. 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink