Megjelent Giret Gábor „Gijo” első nagylemeze!

2021. 12. 13.

De ki is ez a relytéjes előadó, aki negyedik évtizede hasítja basszusgitárjával a világot jelentő deszkákat. Jellemző rá, hogy akár 8 – 10 különböző zenekarban is muzsikál párhuzamosan, kisegít, hellyettesít, betanul gyorsan és elhivatottan. Profi és precíz. Ezért, vagy leginkább ezért (is) szeretik zenésztársai Gijot, akiknek sikerült hosszas győzködést követően rábírniuk az egyébként „civilben hangmérnökként és zenei producerként tevékenykedő zenészt egy saját nagylemez elkészítésére.   

Giret Gábor saját bevallása szerint 1982 óta foglalkozik zenével. Az első néhány év amatőr zenekarokban való próbálással, koncertezéssel telt nála is, mint ahogy az általában lenni szokott. 1988 óta tartja magát úgymond „profi” zenésznek. Különböző zenekarok, különböző stílusok, különböző személyiségek tették színessé eddigi pályáját, elsősorban előadói minőségben. A teljesség igénye nélkül néhány név: R-GO, Demjén Ferenc, Lerch István, Rapülők, Jamie Winchester, Hrutka Róbert, Frenk, Takáts Tamás, Takáts Eszter, Hevesi Tamás, Kowalsky meg a Vega, Pénz zenekar, Jambalaya, Hiperkarma, Bonus Track. 

Fő hagszere ugyan a basszusgitár, de szívesen gitározik, vokálozik és hangszerel is saját stúdiójában. Elsősorban a pop, rock, blues irányzatok művelőivel hozta össze pályafutása során a sors, de mindig érdekelték a különböző stílusok keveredéséből létrejött izgalmas zenei irányzatok is.

Elmondása szerint majdnem minden stílusban talál magának olyan előadót vagy szerzeményt, amiben megtalálja a számára izgalmas zenei elemeket, momentumokat.  

Eddigi pályafuátsa során viszonylag keveset foglalkozott zeneszerzéssel, mivel mindig más előadók meglévő dalait kellett eljátszania a különböző formációkban, és ha írt is valami sajátot, az szerinte mindig hasonlított valamire, vagy mire elkészült már egy idő után nem is tetszett annyira neki, hogy sútdióba vonuljon vele. Sok év alatt viszont összegyűlt néhány olyan szerzeménye, amelyekkel csak annyi probléma volt, hogy a demo verziókon kizárólag Gábor játszott az összes hangszeren, és ha már „első saját album”, akkor „jöjjenek a haverok, az ország legjobb zenészei és csináljunk valami egyedit”. Végül, néhány zenésztársa (Borlai Gergő, Hrutka Róbert, Gyenge Lajos, Vastag Gábor, Galambos Zoltán, Engler Ferenc, stb.) unszolására elkezdődött egy folyamat, aminek végeredménye ez a „Gijo” címet viselő első nagylemez, amelyen minden résztvevő a legnagyobb odaadással dolgozott, legyen szó zenei közreműködésről, design-ról, marketing-ről, vagy bármiről, ami elősegítette az anyag elkészülését.

A közreműködők mind Gábor által nagyra becsült művészek, akikkel már korábban is dolgozott együtt több produkcióban, és olyanok, akikkel mindig is szeretett volna együtt dolgozni! Nekik köszönhetően igazán sokszínű és változatos lett ez a rendkívül igényes és élvezetes zenei anyag. Senkinek nem kellett elmagyaráznia, hogy mit kell csinálnia, hogy szeretné ezt, vagy azt… Mindenki saját maga tette hozzá azt az extrát, sáját élményeit, zenei érzékenységét, mely plusz töltés miatt szeretik már most annyian ezt a nem mindennapi bemutatkozó albumot! 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink