Mindig szeretett annyira a közönség, hogy szabad maradhassak, és a legnagyobb ajándék, hogy 62 évesen még mindig játszom - mondja Földes László, Hobo, aki együttesével épp a 30. karácsonyi koncertjére készül.
- Más lesz ez a koncert, mint az eddigiek?
- Más lesz ez a koncert, mint az eddigiek?
- Egy idő után nehéz erőltetés nélkül valami újat adni, ráadásul én utálom a műbalhét, így már évekkel ezelőtt azt mondtam: a karácsonyi Hobo Blues Band-koncerteken legyen elég, hogy együtt lehet a zenekar meg a közönség. Idén mégis lesz két újdonság: ez lesz az új lemez bemutatója, és sok-sok év után egy-két koncertre újra meghívtuk Deák Bill Gyulát.
- Milyen újra együtt játszani?
- Számtalan hibám egyike, hogy nem gondolok nosztalgiával a dolgokra, nem érdekel, mi volt a 70-es, 80-as években, csak megyek előre. De jó újra együtt játszani: előjöttek a közös stiklik emlékei, amikor koncert alatt mindent elkövettünk, hogy megröhögtessük egymást, és remekül éreztük magunkat a színpadon.
- Azért a HBB-ben nem volt mindig felhőtlen a hangulat, egy időben a tagok gyakran változtak.
- Ez igaz. Engem, aki meg vagyok ezzel átkozva, nemcsak a saját karrierem érdekel, hanem az, amit csinálok, az viszont nem rólam szól. De így a rockzenében nehéz társakat találni, mert azt általában mindenki másért műveli. Ez nem azt jelenti, hogy aki mást szeretne játszani, vagy aki híres szeretne lenni, slágereket írni, az rossz, vagy hogy nem lehet hiteles. Erről szó sincs, csak épp nem azonosak a céljaink. Ráadásul a siker megváltoztatja az emberek látószögét, plusz én sem vagyok könnyű eset, és mindez rejtett konfliktusokhoz vezetett. De egy-két esettől eltekintve nem rúgtam ki senkit a bandából, még akkor sem, ha már kiégett. Így viszont született néhány olyan album, amelyen a szöveg nem kapta meg a megérdemelt zenei támogatást. De a mostani csapat gyakorlatilag tíz éve jól működik.
- Hosszú idő után új stúdióalbum is született. Bár a Senkifalva cím nem túl optimista.
- Ha az embert szereti a sors, akkor nem ír dalokat, hanem a dalok írják őt. Az elmúlt hét évben nem született HBB lemez, de ez most minden mást háttérbe szorítva egyszerűen kiszakadt belőlem. Minden benne van, amit mostanában gondolok és érzek, pozitív dolgok, szeretetről, barátságról, és van egy-két súlyos dal is. Bár én inkább csinálom a zenét, mint beszélek róla, most mégis kiragadnék valamit, ami beszédes: "Vén csavargó vagyok Pannóniában, mely lábam alatt lassanként két darabra szakad, húznak jobbról, húznak balról, inkább seggre esek, így maradok szabad".
- A koncertek mellett több zenész, költő életművét feldolgozta. Mi alapján választ "alanyt"?
- Egyszerűen mindegyikükben megfogott valami. Az első versélményem 13 évesen a Haláltánc ballada volt, Faludy Villon-átköltéseinek egy stencilezett példányában. Sok mindent lehet találni Villon, Ginsberg verseiben, hitet például. A hatvanas években aztán jöttek Jagger és Morrison a szöveg megértése nélkül is vérkorbácsoló dalai, a bennük lévő őrületes szabadságvágy, tomboló elégedetlenség és bizonyos értelemben férfiasság, ami nagyon vonzott. József Attilát pedig kisajátítottam, úgy értem, a saját gondolataimat fejezem ki vele, mert jobban meg tudta írni.
- Évi kétszáz előadást tart, két színházban játszik, koncertezik, lemezeken, könyvön dolgozik, monodrámát ír a magyar rockzene történetéről. Hogy bírja?
- Azért bírom, mert van otthonom, ami egy csavargónak hatalmas adomány, és mert rengeteg szeretetet kaptam az emberektől. Amikor rosszul álltak a dolgaim, amikor nem voltam kibékülve önmagammal, sem azzal, amit csináltam, az emberek megtartottak a hitemben, és akkor is eljöttek a koncertekre. Így meg tudtam élni, és szabad tudtam maradni. 62 éves vagyok, és még mindig játszom. Tudja, mekkora dolog ez? Mert mit csinál az ember egy zenekarban? Játszik. Mit csinál a színházban? Játszik. Nagyon nagy ajándék ám játszani. És még egy darabig szeretnék.
Népszabadság • Serfőző Melinda • 2007. december 11.
Népszabadság • Serfőző Melinda • 2007. december 11.
