Lumen Christi - magyar gospel kórus a new yorki Carnegie Hallban

2023. 06. 12.

A nemzetközi Kórus Olimpia ezüstérmes bajnokának új lemeze a Dalok.hu terjesztésében jelent meg. A kórus idén ünnepli 25-ik évfordulóját.
A Lumen Christi Gospel Kórus a “fekete gospel” zene hazai képviselői, a néger spirituálé alapjára építkező dalaikat jellegzetesen egyéni felfogásban adják elő: saját ötleteikkel gazdagítják, színesítik, így formálják a maguk képére; így alakul ki saját, egyéni zenei világuk.
A Kórus előadásában többek között az Apácashow I-II című filmek betétdalai, illetve tradicionális afro-amerikai spirituálék átiratai valamint díjnyertes számok csendülnek fel a kortárs gospel világából.

A Kórus eddig az alábbi 5 CD-t jelentette meg: My Lord (2002), I believe (2004), Amen (2006), Joy (2011), Hold On (2018).
A Lumen Christi Gospel Kórus számos alkalommal szerepelt nemzetközi kórusversenyen. 2015 júliusában, Magdeburgban az Európai Kórusversenyen a bajnokok versenyében gospel/spirituale kategóriában ezüstérmet nyert, 2017 áprilisában pedig a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen arany I. diplomát szerzett. 2019 áprilisában a Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen arany II. fokozatú diplomával megnyerte a gospel/pop/modern kategóriát.
A Kórus 2019. június elején New York-ban, a Carnegie Hallban lépett fel. Meghívás keretei között - egy nagy nemzetközi kórus részeként - Robert Ray Gospel Miséjének 40. éves jubileumi előadásán szerepeltek. 

A világ egyik legnagyobb kórus versenyét, a Kórus Olimpiát 2021. október 30. és november 4. között Belgiumban rendezték meg. A Lumen Christi Gospel Kórus a verseny egyedüli magyar résztvevőjeként a Gospel/Spiritualé kategóriában indult és a bajnokok versenyében ezüstérmet szerzett. 
A 2022-es évben, júniusban a Vígadó Dísztermében majd decemberben a MOM Kulturális Központ Színháztermében adott a kórus telt házas koncertet.
A Lumen Christi Gospel Kórus 2023-ban ünnepli alapításának 25. évfordulóját. Ebből az alkalomból God is Good címmel elkészítette a 6. CD lemezét, 2023. június 10-én a MOM Kulturális Központ Színháztermében az ünnepi jubileumi koncert keretében hivatalosan is bemutatja az új lemezt. A jubileumi év fontos eseménye lesz még, hogy október 28-november 1 között a kórus részt vesz a  Svédországban, Norrköpingben megrendezendő European Choir Games, ECG23, nemzetközi kórusversenyen.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 02.
Nem feltétlenül kell a Tilos Rádió hallgatójának lenni, hogy jól essen egy nyárindító budapesti fesztivál Budapesten, szabadtéren, a Duna partján, szuper fellépőkkel.
2025. 06. 02.
Egy hét zene, globális ritmusok és improvizáció a Balaton partján! Jammelj, tanulj és fejlődj amerikai, magyar és balkáni top zenészekkel!
2025. 05. 21.
Nehéz témát, a gyász feldolgozását, az elengedést és a továbblépést dolgozta fel legújabb dalában és az ahhoz készült videóklipben a Tornóczky All Access.
2025. 05. 20.
Mindenféle különösebb felvezetés nélkül a napokban megjelent a Bëlga új nagylemeze "Egyre gondolunk" címmel. Az új dalok közül néhányat élőben is bemutat az együttes június 6-án a Budapest Parkban.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink