Interjú "Akela" Főnökkel

2010. 04. 01.

Interjú Katona „Főnök” Lászlóval az Akela zenekar fennállásának 20. éves évfordulója, valamint a „Főnök” új zenei formációja, a „KaFebár” zenekar első albumának megjelenése alkalmából, továbbra is a metál jegyében. 

Dalok.hu: Mi van veled „Főnök” manapság?
Főnök: Megalakítottam a Tapolca környéki fiatal zenészekből álló „Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok” (KaFebár – a szerk.) névre keresztelt zenekart, amellyel immáron egy éve hasítjuk az országot, sőt, a tavaly év végi Borsodi Tehetségkutatón elért 2. helyezésünknek köszönhetően januárban még Bécsben is alkalmunk nyílt megmutatni magunk és a hazai alternatív- rock zene kiválóságait, nagy öregjeit.
 
Dalok.hu: Mit értesz a hazai alternatív és rock zene nagyjainak a bemutatásán?
Főnök: Tudni kell azt, hogy a KaFebár zenekar, tiszteletét téve a 70-es, 80-as évek hazai underground zenekarai előtt, ezen az első lemezén nagyrészt Bikini, Beatrice, Bizottság, Hobo Blues Band, Piramis, P.Mobil zenekarok híresebb dalait dolgozta fel  és eleveníti fel a fiatalabb generáció számára is Ezt tükrözi a lemez címe (Tisztelet’S – a szerk.) is.

Dalok.hu: Stílusotok?
Főnök: Természetesen a cipész maradt a kaptafánál, és bár régi idők underground himnuszait dolgoztuk fel, de a stílus tekintetében továbbra is a metál műfaján belül garázdálkodtunk. Úgy érzem, a billentyűvel, a feszes, pörgős ritmusokkal, a kötelezően brutál gitárhangzásunkkal, s jómagam színpadi munkájával - kis hangszerem segedelmével -, nem csak hogy egyedi és izgalmas, de garantáltan szórakoztató és alkalomról alkalomra megújuló, változatos koncertélménnyel szolgálhatunk azoknak, akik ellátogatnak bármely Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok élő fellépésre.

Dalok.hu: Úgy tudom, hogy az új zenei formáció mellett az Akelával is országjáró turnéba kezdtetek a zenekar fennállásának 20. évfordulója alkalmából! Az elmúlt 20 év alatt volt már két Akela búcsú koncert, lesz harmadik is?
Főnök: Tényleg szervezés alatt áll egy 20 állomásból álló jubileumi Akela koncertsorozat, aminek a következő állomása április 3-án, Miskolcon, a Bartók Béla Művelődési házban lesz a Score, a Blades, a HHCC, a Bloody Roots, Kalapács, és az Ossian zenekarok társaságában. Azután még április hónapban, a Miskolcot követő héten, április 9-én Szekszárdon játszunk az SP nevű helyen a Pokolgéppel és az Ossiánnal, valamint április 16-án Győrött a Red Rocket klubban, hogy a tavaszt Várpalotán, a Pannónia Fesztiválon zárjuk május 20-án. A nagyobb hazai nyári fesztiválokon is tiszteletünket tesszük farkas testvéreink nagy örömére, de ami fix az a III. Akela búcsúkoncert megrendezésének időpontja és helyszíne, október 31-én, a budapesti Diesel Klubban, „Farkas – napi” mulattságok címmel.

Dalok.hu: A fentiekből egyenesen következik, hogy idén ezzel ismét pihenőre tér az Akela és beindul a KaFebár?
Főnök: Igen, valóban ősztől a Kafebáron lesz a nagyobb hangsúly. Reményeink szerint elkészítjük a második videoklipet is, végigturnézzuk az országot, sőt még külföldre is alkalmunk nyílik ellátogatni egy erdélyi, egy prágai, és egy szervezés alatt álló indiai kiruccanás keretében.

Dalok.hu: Ha jól tudom még szövegírással is foglalkozol szabad idődben?
Főnök: Igen, ez így van, az elmúlt 20 évben írtam egy-két dalszöveget a Bikininek, az Ómen zenekarnak, Quo Vadis, a Lócsiszár, a Dallas zenekaroknak, sőt „Katona Zászló” néven, 2005-ben, a Hammer Records gondozásában megjelentettem első szerzői albumom is „Rovott múlt” címmel, mindazokkal a szerzeményeimmel, amelyek valamilyen okból nem kerülhettek fel sem a fentiekben felsorolt, sem az Akela albumokra.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 05. 04.
Szabó János interjúja Venivel az új albuma kapcsán. „A hosszú távú egészség és a lelkem tisztábban tartása érdekében nemet mondok a pillanatnyi kielégülést kínáló ingerekre.”
2025. 04. 28.
2025 május 4.  Anyák napja.  A világban fellelhető legmélyebben gyökerező,  legszorosabb, legönzetlenebb Szeretet ünnepe. Idén erre az alkalomra jelent meg egy eddig ismeretlen szerző - Hádész - kislemeze "Álmomban" címmel.
2025. 04. 22.
Lemezükön Schubert zenéje magával ragadó átváltozáson megy keresztül: improvizációk, klasszikus és jazz énektechnika közti hangszínek, élő elektronikus hatások tágítják mai térélménnyé a jól ismert dalok univerzumát.
2025. 04. 22.
“HELLO ISZTAMBUL” címmel, megjelent a Dolly Plusssz zenekar második lemeze. Az album a Hungária slágere mellett egy-két Dolly Roll örökzöldet is tartalmaz, a nyolcvanas évekből.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink