Hosszú idő után először jelentkezik szólóban és magyarul Király Viktor!

2021. 02. 17.

Magyarország egyik kedvenc előadója rendhagyó szerzeménnyel érkezik. Király Viktort kollaborációiban eddig többször is hallhattuk magyarul énekelni, most azonban szólóban is megmutatja mire képes. Jelentjük, zseniális dal született, ami azonnal rabul ejt.

„A rajongóim, a közönségem felől is felmerült ez. Amikor angolul énekelek, akkor kérik, hogy magyarul is szóljak hozzájuk, nekik is szerettem volna kedveskedni ezzel a dallal. Mindig is vágytam arra, hogy olyan számot írjak, amit magyarul is át tudok adni a rajongóknak, ez egy ilyen szerzemény lett”- meséli Viktor, majd hozzáteszi, hogy „teljesen más érzés úgy énekelni, hogy a közönség szó szerint velem együtt szólal meg. Angolul is kísérnek, de magyarul ez még szebben hangzik”.

A track nagyon mély jelentéssel bír, Viktor arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy milyen törékenyek is a kapcsolataink, ezért ezekért dolgozni kell. A „Szabadesés”-hez egy különleges klip is forgott, amiben Viktor egy komoly autóbalesetet szenved, földöntúli érzések öntik el. Az alkotók maximálisan a dal jelentésére formálták a klipet.

„A dal jelentését szerettem volna átadni, azt, amit én érzek ezzel kapcsolatban. Egy pillanat alatt veszíthetjük el a számunkra legfontosabbakat. Az emberek hajlandók apróságok miatt sutba vágni egy kapcsolatot. Amióta megszületett a kisfiam, azóta többször is eszembe jut, hogy küzdeni kell egymásért, a családért”- emelte ki az énekes. A klipben Viktor felesége, Anita a női főszereplő, az énekes azt is elárulja, miért.

„A forgatás több napig tartott, nem éreztem helyénvalónak, hogy ez ilyen mély tartalommal bíró dal videóklipjében egyedül szerepeljek, de azt sem szerettem volna, ha egy kvázi idegen szimbolizálja a „Szabadesés” lényegét, így esett a választás a gyönyörű feleségemre. Szerintem igényes módon, minden érzelmi oldalamat megmutatja ez a klip és dal! Nagy Bence csapata csodálatosan valósította meg sajátos képi világgal, Závodi Gábor pedig igazán megfogta, amit el akartam mondani a dalban”.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink