Győztes csapaton ne változtass, mi meg vagyunk végig” - Beton.Hofi szeptember 15-én a Parkban

2022. 09. 08.

Schwarcz Ádám, azaz Beton.Hofi tavaly még vendégelőadóként mutatkozott be a Park színpadán, idén pedig már főfellépőként invitálja közönségét - vagyis inkább közösségét - a Mastercard támogatásával megvalósuló Citromail Gang Első Országos Találkozóra, ahová számos haver-zenész is elkíséri majd.

Beton.Hofi az elmúlt évek egyik legnagyobb hazai sikersztorija - viszonylag “későn”, huszonhét évesen hagyta abba félprofi focis karrierjét és vágott bele zenélésbe. Tavaly nyáron hozta ki első anyagát comic sins néven, ami egy nagyon erős debütálásnak bizonyult. Néhány héttel később már a Budapest Park színpadán találhatta magát Dzsúdló vendégeként, idén szeptember 15-én pedig első önálló parkos koncertjére készül. Azért persze egészen biztosan nem lesz magányos a színpadon, hiszen a rapper rengeteg meglepetést ígér, illetve a terepet olyan kiváló barátai melegítik majd elő, mint a Slow Village, 6363, Kapitány Máté és Lil Frakk.

A koncepció pedig nem véletlen, hiszen Beton.Hofi szívesen kollaborál friss, új hangokat hozó előadókkal.
“Örömmel támogatjuk az olyan feltörekvő előadókat, akik új színeket és unikális zenei élményeket hoznak a hazai könnyűzenébe. Hiszünk abban, hogy ez a sokszínűség miközben mindannyiunkat inspirál, a Beton.Hofihoz hasonló tehetségeknek is segít új szintre lépni és még többekhez elérni zenéjükkel - mondta a koncert kapcsán Mondovics Péter, a Mastercard marketing menedzsere.


A Mastercard támogatásával megjelenő videóinterjúban Beton.Hofi arról mesél, mennyire nehéz egy ilyen sikeres debütálás után a folytatás, mekkora nyomást helyez ez rá, illetve kulisszatitkokat is elárul a holnap megjelenő Playbániáról, amiről bizonyára bőven mutat dalokat szeptember 15-én a Budapest Parkban.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink