"Goodbye  Agony" ! BVB koncert június 1-én a Budapest Parkban!

2022. 05. 17.

Megtörtént, amit már remélni sem mertünk talán! Már csak álmodoztunk róla jó ideje, hogy parkokban, teraszokon, kellemetlen korlátozások nélkül ülünk le bandázni,  avagy végre maszkolás nélküli mászkálás a program a  hülye nevű "hómofisz" meg karantén helyett, s az órát sem kell lesni, nehogy belecsússzunk a szabadidőt korcsító vörös időzónába. (ó, hát már nem is emlékszel? De jó! ...bizony, ilyen is volt!) 

Idén a tavalyinál korábban beindult a koncert- és rendezvényipari gépezet, lassan a bőség zavara lép elő a dogunalom korszak sötét árnyékából. Hogy egy kicsit segítsünk, ne csak a levegőbe dobált pátosz rakétákat villogtassunk, örömmel tudatjuk,hogy 3.  nekifutásra, idén megtörténik, amit 2020 nyara óta vártunk: a  Black Veil Brides  június 1-én a Budapest Parkban  koncertezik, Magyarországon első alkalommal! S ennek már  nagyon itt volt az  ideje. Ha csupán akkora élményt  kap a budapesti közönség, amit magam 24 óra alatt  kétszer is megélhettem (2018 telén Kölnben és Tilburgban), akkor azt hisszem, panaszra  nem lesz  oka a  rajongóknak. Magam is  izgatottan várom az újratalálkozást a  bandával 4 kurta-hosszú év után. (a szerk.)

De  mi, avagy kik is a BVB , s  miért  olyan  örömteli az érkezésük  híre az  őket ismerőik  számára? Kiemelésre méltó  banda  saját  műfajukon  belül, s  a teljes pop-rock zenei paletta  viszonylatában  sem kevésbé. Pop-kukturális  súlyuk  pedig  még az  őket  a kevésbé kedvelők  szerint is elvitathatatlan. A  külsőségekben is bővelkedő,  megjelenesükkel kihívó es - szó se róla - megosztó srácok alkotta, de  nagyon  muzikális, fejlett hangszeres  tudással  bíró  zenészekről és  iskolát prezentáló  vokalitással  bíró, (többek szerint szex szimbol) frontemberükről így szól a fáma szerepét kiválóan betöltő hivatalos sajtó anyag:

"Fekete smink, testfesték, szegecses ruhák – a KISS és a Mötley Crüe inspirálták a kaliforniai bázisú Black Veil Brides csapatát arra, hogy napjainkban megidézzék a ’80-as évek glam metál szcénáját. Több száz milliós Youtube-nézettség, többmillió követő a social media felületeiken és rendre hatalmas sikerű turnék fémjelzik útjukat. 

A masszív hazai rajongói bázis, azaz a Black Veil Brides Army legnagyobb örömére közel másfél évtizedes fennállása óta először játszik a zenekar Budapesten, a Budapest Parkban! A 2006-ban alakult Black Veil Brides a kezdetek óta szembemegy a „normákkal’ és a kitaposott út helyett igyekszenek saját felfedezéseket tenni. Ahogy a zenekar neve is remekül mutatja, a BVB zenéjében a sötét szenvedélyekre és megfoghatatlan rejtélyekre koncentrál. Az egész történet egy kisvárosi srác fejéből indult, akit akkoriban leginkább a death rock, a színpadiasság és a szörnyek (igaziak és képzeltek) érdekeltek. Ebből nőtte ki magát a posztmodern goth heavy metál intézménye, vagyis a BVB. Hihetetlen gyorsasággal nyerték meg maguknak a közönséget, We Stitch These Wounds című 2010-es albumukat feszült várakozás előzte meg, és rögtön a Billboard toplistán kötött ki, ami kifejezetten figyelemreméltó egy feltörekvő együttestől. A közönség szeretetén túl a szakma is azonnal felfigyelt rájuk: a neves Revolver Magazine és a Kerrang! is a Legjobb Új Előadónak választotta őket, a legnagyobb fesztiválok színpadaira kaptak meghívást, és nem sokkal később már olyanokkal turnéztak, mint Slash, a Mötley Crüe, az Avenged Sevenfold, az Asking Alexandria vagy a Hollywood Undead. Miközben koncertről koncertre járták a világot, 2011. és 2018. között további négy sorlemezzel jelentkeztek, amik egytől egyig a Billboard Top 200-as listájának legjobb 20 helyezettje közé került. Az évek alatt olyan A-listás producerekkel dolgozhattak, mint John Feldmann (Blink-182, Good Charlotte), Bob Rock (Metallica, The Cult, Motley Crue), és Josh Abraham (Linkin Park, Velvet Revolver, Weezer), de persze a művészi vágyak és a koncepciók mindig zenekaron belülről jöttek. A már említett Revolver magazin a frontember Andy Biersackot a 100 Legjobb Életben Lévő Rockzenész közé választotta – csak összehasonlításképp olyanok szerepeltek ezen a listán, min Axl Rose vagy Ozzy Osbourne. De bőven van még mit mutatniuk – legutóbbi, kétszámos The Night című EP-jük idén novemberben jelent meg. Ebben is egyébként egy lépéssel előbbre járnak – a hagyományos albumformátumtól eltérően ugyanis mostantól párosával jelentetik meg dalaikat." - szol az összefoglaló.

„Őszintén szólva, amikor ilyen régóta vagy egy zenekarban, ami kiadott már öt lemezt és EP-ket, valami újra vágysz. Ez a fajta formátum nagyon izgalmas számunkra, sőt, úgy érezzük, hogy egy sokkal fenntarthatóbb modell. Így lehetőségünk van új dalokat írni közösen, megjelentetni őket, klipeket és borítókat készíteni hozzájuk, és megmutatni az embereknek az új cuccainkat. Aztán fél évvel később ezt újra megtehetjük.”-mesélik a bandatagok.

Végül ezzel zárul a Budapest Park  sajtóanyaga:
"A Black Veil Brides titka abban rejlik, hogy nem hajlandóak a kompromisszumokra, szembemennek minden kritikával és ugyanaz a tűz hajtja őket, mint zenei hőseiket, akiket saját korukban nem értettek, de mostanra viszont kultikus ikonokká váltak. Valószínűleg ez a sors vár a BVB-ra is, akik karrierjük során néhány változáson mentek keresztül annak érdekében, hogy évtizedeken át valami érdekes és marandó dolgot alkossanak. Napjaink egyik legkörülrajongottabb zenekara évek óta kerülgeti Magyarországot, de  most  végre a Budapest Park színpadán láthatjuk őket." -zárul a BpP  sajtó közleménye.

A pandémia sem lehetett akadálya a banda  aktivitásának, 2020-ban  megjelent albumuk a Re-Stich Theese Wounds a debütáló albumuk (We Stich Theese Wounds)
anyagának 2019-ben újra feljátszott (nem,  nem csupán remastered!)  alkotása. A juli 31-én Oszkár napra piacra dobott anyag a régi, s az új rajongóiknak nem okozott csalódást, mi több, a nyári turné törlése okozta bánatra hatékony gyógyír lehetett sokaknak. Úgy vélem,ez a stúdió munka remek ötlet volt;  lock-down préselte alkotás kényszer és "covid csonkitott ihlet" szindróma helyett járt úton megtett  új léptek. Bölcs!

S egy  kis  ajánló a végére azoknak,  akiknek kimaradt eddig az életükből a  BVB:

BVB – Knives and Pens: https://youtu.be/gFDCHdKbKBY

BVB – In The End: https://youtu.be/f0EQlIzPowM

BVB – The Vengeance: https://youtu.be/5_xva_RUkr0

BVB - Wake  Up: https://youtu.be/HBB37gsHJmQ

BVB - Goodbye  Agony:

https://youtu.be/f-cxPIOAfSk

 

BVB - Scarlett Cross:

Ha ez sem elég, kéretik előben győzködni meg róla, hogy a banda világsikere nem alaptalan: júni 1. Budapest Park

szöveg, fotó:  Ruthner Oszi   (o.c.foto)  

BVB - Scarlett Cross:

MEGOSZTÁS

További hírek

2023. 10. 27.
A Kiscsillagból és Santa Diverből ismert zenész új albuma személyes és hiteles. Ennyi már elég lenne a mai utánérzéssel teli világban, de ezenkívül profi és fülbemászó is.
2024. 03. 16.
A csapat tavalyi jubileumát egy összművészeti est keretein belül a Stefánia Palota - Honvéd Kulturális Központ csodálatos színháztermében ünnepelte.
2024. 03. 09.
A Kiscsillag és a Santa Diver tagja, a Kispál vendégzenésze jövő szerdán koncertezik a Szabó Balázs Bandájából ismert zenészekből szervezett új zenekarával.
2024. 03. 03.
„Egy bulizós éjszakán jelent meg bennünk az ötlet, mi lenne, ha tényleg forgatnánk arról egy klipet, amit csinálni szoktunk, ha együtt vagyunk és elkezdünk táncolni, borozni." A címet egy kommentből kölcsönöztük a YouTube-on.
2024. 03. 03.
Ha szívesen alapítanál nemzetközi zenekart olyan zenészekkel, akikkel a Balatonon találkozol először, és eltöltenél velük öt napot egy koncertműsor összerakásához, jelentkezz a programra március 15-ig!
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink