Fish! and Csipsz és Kóla

2023. 01. 10.

Megjelent a Fish! zenekar "Csipsz és kóla” című kislemeze és videó klipje. A több mint húsz éve aktív és szinte minden hazai fesztiválon tömegek előtt fellélpő zenekar karácsonykor adott egy jó hangulatú teltházas koncertet az A38 állóhajón, ahol már hallható volt a most megjelent új dal és itt debütált a zenekar új gitárosa is.

A "Csipsz és kóla" címet viselő fülbemászó szerzemény a punk rock-banda jövő tavasszal érkező, „Régen minden jobb volt” című új nagy lemezének az első beharangozója, és Kovács Krisztián énekes-gitáros-dalszerző elmondása alapján egy nyílegyenes, de iróniától nem mentes reflexió a közéleti történésekre. Legutóbbi nagylemezük "Pozitív" címmel jelent meg 2021- ben és ugyancsak készült a lemez címadó dalához egy videó klip, amit alább megtekinthettek. 

A srácok természetesen videót is forgattak a dalhoz, amihez a Mad Scientist sörfőzde kölcsönözte a helyszínt, így a dalszövegben feltűnő “pizza és sör” is teljes mértékben helytálló kinyilatkoztatás a csapat részéről. 

A zenekarral kapcsolatban azt is meg kell említeni, hogy ősszel távozott a gitáros posztról Gajda Mátyás, akinek a helyét Szapek Gergő (Mirror) először még csak beugrósként vette át, majd annyira jól működött a kémia közte és a többiek közt, hogy végül mindenki nagy megelégedésére ott is ragadt. Őt már amúgy a következő hírelvelünkben megjelenő klippremireben is láthatjuk majd hevesen tekerni a hangszerét. Addig is nézzétek meg a december 23-i koncerten élőben elhangzó új dalt, az új gitáros előadásában.

A következő hírlevelünk klippremierjében szerepló Fish! videó operatőre Farkas Christián volt, az utómunkákat Kerecsen László végezte el nagy műgonddal. A kislemez zeneszerzője és szövegírója egyaránt a frontember Kovács Krisztián volt, aki nemcsak az alkotó munkából veszi ki részét, színpadi jelenléte és szellemes szövegei is nagyban hozzájárul a Fish! zenekar töretlen szárnyalásához. 

 

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
2026. 10. 17.
A Fekete Zaj közösségi fesztiválként nemcsak nyáron, hanem az év többi részében is összehozza a közönséget az underground zene izgalmas, műfaji határokat feszegető előadóival.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink