DJabe - Sipos András-emlékkoncert

2007. 11. 29.
A Djabe zenekar alapító tagja, a nemrégiben elhunyt Sipos András a zene és a színház világában, s főképp a közönség szívében óriási űrt hagyott maga után.

Az 53 évesen, váratlanul eltávozott művésztől mindnyájan együtt búcsúzhatunk a tiszteletére rendezett jótékonysági koncerten.
Sipos András nemcsak szenzációs ütőhangszeresként és énekesként volt meghatározója a Djabe világzenei hangzásának és nagyszerű sikereinek, hanem vidám, sokszínű egyénisége által is, ami muzsikusként és színészként is jellemezte őt. A Djabe mellett 18 évig volt a Vígszínház tagja, emlékezetes alakításait élvezhettük A dzsungel könyve, A padlás vagy a Játszd újra, Sam! előadásokban.
A művész családjának megsegítésére szervezett november 30-i emlékesten színész- és muzsikustársai lépnek fel. A prózai megnyitót követően a Djabe produkcióját hallhatjuk, melyben vendégszerepel a marokkói énekes és ütőhangszeres Said Tichiti, Kovács Ferenc és a Magony zenekar, a cimbalmos Balogh Kálmán és Dresch Mihály. Különleges meghívott lesz Steve Hackett is, a Genesis egykori gitárosa, aki a billentyűs Roger Kinggel érkezik a koncertre.
És lélekben ott lesz a koncerten "Sipi" is, aki videokivetítő segítségével még egyszer, utoljára együtt muzsikál majd barátaival, nekünk.

Időpont: 2007. November 30.
Helyszín: Petőfi Csarnok
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink