Bocsánat - befejezi a közös zenélést a Kistehén

2021. 07. 29.

Holnap búcsúzik a rajongóitól a Kistehén a Kobuci Kertben. Lesz még két koncert – augusztusban a Fishingen és jövőre a Budapest Parkban. Az utolsó koncertekre a zenekarba visszatér Bujdosó János gitáros.

A zenekar közleménye szerint

"A Kistehén tagjai közel húsz év zenélés után úgy döntöttek, befejezik a közös játékot. Azonban mielőtt végleg elköszönnének közönségüktől, a záróévben még megmerítkeznek a nyárban és a fesztiválokban.
A Kistehén 2002-ben egy animált karakterként látott napvilágot, majd hívta életre két évvel később a Kistehén zenekart. Kollár-Klemencz László és zenekara azóta hét albumot jelentettek meg, turnéztak Európában és Amerikában és olyan slágereket köszönhetünk nekik, mint a Szájbergyerek, az Ezt is elviszem magammal, a Virágok a réten, a Jó csávó a Markó vagy a legutóbbi nagylemezük címadó dala, a Bocsánat. Amellett, hogy dalaikat a mai napig rendszeresen idézik, több díjat is beszedtek itthon és külföldön, számos válogatáslemezre felkerültek a nemzetközi zenei porondon. Hamisíthatatlan, pörgős koncertjeik, a humort és az abszurditást sem nélkülöző társadalomérzékeny szövegeikkel, szabad, játékos előadásukkal, közvetlenségükkel gyakran jelentették csúcspontját az átmulatott éjszakáknak.
Szép volt mind, és igaz, de most a csapat tagjai úgy döntöttek, ideje továbblépni és az eddigi egyik legszabadabb lemezükkel befejezni a Kistehén történetét. A zenekar tagjai közösen döntöttek a befejezés mellett: úgy érzik, a Kistehén keretein belül mindent elmondtak, amit szerettek volna, egyénileg pedig szeretnének új játszóterek után nézni, szóló- illetve egyéb zenekari projektjeikbe átvinni a kreatív energiáikat. Egymást és a közös játékot azonban töretlenül szeretik és tisztelik. Így a szomorú lezárás helyett inkább a vidámságra helyezik a hangsúlyt és a záróturnén is az a cél, hogy mind a zenekar, mind a közönség még utoljára jót mulathasson a Kistehén koncertjein a Bocsánat dalaival és természetesen a legnagyobb slágerekkel. Azaz utoljára még együtt bulizhatunk Márkóval, Ferivel, Szájbergyerekkel és a Szomjas nőkkel, mielőtt még mindent elvinne a szél."

„A zenekar bevallása szerint a Bocsánat lett az eddigi legvadabb, legbátrabb, legfelszabadultabb albumuk. A szövegeket jegyző Kollár-Klemencz László egy tévéinterjúban nemrég egyenesen úgy fogalmazott, hogy ezzel a lemezzel elért a falig, ami után elég nehéz lesz új lemezt írni”.

Így mutatta be a lemezt, amely valóban az utolsó lett, a Stenk. 

A holnapi koncert Facebook eseménye ITT található.
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 10. 03.
Szeptember 15-én bejelentették a Meta One szolgáltatást. Ez egy előfizetéses rendszer, amely extra AI-, publikálási, elemzési és közönségépítési funkciókat ad. Milyen előnyöket és hátrányokat tartalmaz az új megközelítés?
2026. 09. 21.
Szeptember 24–26. között az A38 Hajón és a Fonóban kortárs improvizáció, pszichedélia, elektronika, minimalizmus, neo-classical és rock találkozik a programban.
2026. 09. 21.
Forr a levegő a zeneiparban, perek és megállapodások gyakran egyszerre zajlanak ugyanazon szereplők között. Suno visszafejlődése, Spotify AI personák, "szalonképes" AI zenék. Titánok és kalózok harca. Spoiler - mind a ketten nyernek. Csak mi nem.
2026. 09. 21.
Október 9-én saját koncerttel érkezik az Akvárium Klub Lokáljába a Schweigert Fusion. A Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző által vezetett formáció saját szerzeményekkel...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink