Bemutatja Babáját az Audiopoeta

2020. 11. 06.

A zseniális humoráról már jól ismert Audiopoeta magasra tette a mércét. Ezúttal apuka szerepben tetszeleg legújabb klipjében Belényi Mihály, és persze most sem marad el a csattanó.
 
Szókimondó randiszöveggel bombázza a hallgatókat az Audiopoeta. Az énekes-rapper-dalszerző „Baba” című szerzeménye csöppet sem a csöppségeknek szól, de őszinteségével –majdnem- minden nőt levesz a lábáról. Gügyögés, etetés és pelenkázás: Misit rendesen bedobták mélyvízbe.
 
„Ez a dal egy fikció. Nekem ugyan nincs gyerekem, de körülöttem a barátaimnál szinte folyamatosan születnek a szebbnél szebb babák. A klipben szereplő kis tündér is az egyik legközelebbi barátaim kislánya„- árulta el Misi.
 
Nem titok, hogy a karcos és pikírt dalszöveg ellenére a rapper kicsit haza is beszél, legalábbis saját bevallása szerint.
 
„Mivel egyszer majd én is szeretnék apuka lenni, a szöveg a majdani anyukájához szól, legyen Ő bárhol is”.
 
A klipben a macsó rapperálarc is lehull, egy napra Misi főállású édesapává lép elő, de azért szerencsére megérkeznek a valódi szülők is, akiket Misi barátai játszanak.
 
A Belényi Mihály nevével fémjelzett Audiopoeta könnyed, egyedi és sokszor vicces szövegeivel emberközeli szerzeményeket tesz le az asztalra. Erre nem csak a most megjelent „Baba” a bizonyíték, hanem korábban bemutatott, „Mindent lehet” című dal is, amelynek nem csak a klipjében szabadul el a pokol. Persze Misitől a szókimondó tartalom sem áll messze, az „Úristen”-ben a popszakma egyes tagjainak int be, „Komfortzóna” című száma pedig igazi tabudöntögető remek lett, szóval a zenei szcéna egyik legkiemelkedőbb feltörekvő alakjára érdemes odafigyelni.

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink