Balance Wheel Group - "...As We Play"

2025. 11. 16.

A 2016-ban alakult zenekar profilja a dallamos, könnyen hallgatható fúziós jazz.

Az eddig megjelent három lemezük saját szerzeményeket tartalmaz, míg a most megjelenő negyedik album egy kis kirándulást tesz a klasszikus zene irányába, sajátos hangvételben feldolgozva az ismert témákat. 

Dorogi Ákos, a zenekar egyik alapítója, így emlékszik az indulásról a Jazz.hu-nak adott interjúban:

"A zenekar létrehozása úgy kezdődött, hogy 5 évvel ezelőtt Szili Robi gitáros barátommal együtt zenéltünk több különböző formációban és a közös zenélésekből gyorsan barátság szövődött. Közösen megfogalmaztuk, hogy szeretnénk létrehozni egy saját kompozíciókat játszó zenekart. Úgy éreztük, hogy a barátság, a közös zenei ízlések segítenek e célt megvalósítani, ezért 2016-ban kerestünk magunk mellé két nagyszerű zenészt, Almási Kornél basszusgitárost és Horváth Zoltán dobost, akikkel közösen elkezdtük a munkát. 2018-ban elkészült első albumunk, amelyen már Berkesi Alex basszusgitározott, mert Kornélnak más irányú, nagyon sok elfoglaltsága lett. 2019-óta már a jelenlegi összetétellel dolgozunk együtt, ahol a basszusgitárosunk Mihalovics Dávid és a dobosunk Kátai Tomi. Nagyon kiváló kollégák ők is, akikkel ugyancsak zenésztársakból barátokká váltunk, és egy jól működő, stabil csapatot alkotunk.
A zenekar nevének megalkotása egy kicsit misztikus történet, amelynek a lényege, hogy Robival megbeszéltük, hogy írjunk össze zenekarneveket külön-külön és majd egyeztetünk. Mindketten felírtuk a Balance Wheel nevet… A balance az egységre a közös együtt gondolkodásra, az egyensúlyra vonatkozik a wheel kereket jelent. Mivel Robi hobbija az órajavítás és az órákban van egy ilyen balance wheel (billegő) ezért ő ebből a megfontolásból írta lehetséges névként a Balance Wheel nevet, én pedig csak megérzésből… Akkor azt gondoltuk, hogy ez biztos nem véletlen, ezért így lett a nevünk Balance Wheel Group. Mint saját gyermekünkre, úgy tekintünk a Balance Wheel Groupra, remélhetőleg sokáig tudunk még közösen együtt zenélni, így ebben a formációban.
Küldetésünket is közösen fogalmaztuk meg, hogy zenekarunk minőségi és szórakoztató dallamos jazz-zenét játsszon a közönségnek, amelyben az örömzenélés és a minőségi értékek domináljanak."

A Balance Wheel Group ismertsége töretlenül növekszik. Koncerteztek a Paloznaki Jazzpikniken, a Művészetek Völgyében, élő stúdiókoncertet rögzített velük a Bartók Rádió, valamint a Magyar Televízió az Akusztik sorozatban, az A38 hajón. Állandó szereplői a Jazzy rádiónak.

A napokban jelenik meg a negyedik albumuk a Dalok.hu terjesztésében. Az anyag az "...As We Play" címet viseli, finoman utalva arra, hogy ezúttal nem saját szerzeményeiket hallhatjuk, hanem klasszikus szerző óriások dallamai kerültek átdolgozásra a zenekar által. A csapatra jellemző dallamos, fúziós jazz megszólalás akusztikusabb formában jelent meg az új albumon, bejárva az utat a balladától a latin ritmusokon át, szinte a jazz rock-ig. A jellemzően használt klasszikus gitár és zongora finom harmóniában szólal meg a dobbal és a basszusgitárral, illetve egy ízben a fretless akusztikus basszusgitárral.

A lemezről már megjelent két szám, amely elérhető a Dalok.hu-n hi-res audio (24 bit / 48 kHz) formátumban is, a New World Symphony 2.part és Minuet in D minor.
Mentsd el az album pre-save linkjét és kapsz értesítést a kedvence platformodon, amikor megjelenik!

A zenekar tagjai: Szili Róbert gitárok, Dr.Dorogi Ákos billentyűsök, Mihalovics Dávid basszusgitár, Kátai Tamás dobok. 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
2026. 09. 05.
A Kada Ad Libitum új albuma egy Opus Jazz Clubban rögzített koncert felvétele. A megjelenés időpontja egybeesik a szeptember 12-i budapesti független kiadók lemezvásárral, (ILF, Magyar Zene Háza) ahol az együttes élőben is fellép.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink