Az AI rajzolta meg a mai Petőfit – „Szabadakarat”

2023. 10. 15.

A reformkor celebjeinek különc szokásait, Petőfi és Szendrey Júlia vibráló érzelemvilágát idézi meg a színpadon a hamarosan látható „Szabadakarat” című darab. Az újhullámos koncertszínházi előadás szakít a hagyományos történetmeséléssel, kilép a megszokott színházi szabályok kereteiből, látványvilágában a mai fiatal generáció pörgő, vizuális kultúrájához igazodik, zenéjében az alternatív pop-rock-ot ötvözi az mai magyar rap-pel. Az alkotók a „Szabadakarat” plakátjain megjelenő álompár megálmodásában pedig a mesterséges intelligenciát hívták segítségül.

A darab minden elemét „összegyúrva” és azt letisztázva segítette a „Szabadakarat” kreatív stábjának munkáját a mesterséges intelligencia, hogy közösen megformálják a darab álompárjának alakjait, a pörgő történetben és mai köntösben megjelenő Petőfi Sándor és Szendrey Júlia alakját.

„Alapvető küldetésünk az előadással, hogy a Z generációt is meg tudjuk szólítani, kedvet csinálva ahhoz, hogy az irodalmi értékeink a mindennapok szerves részévé váljanak. Ezt segíti a plakát újszerű megformálása is, amihez - Lakatos András, a darab televíziós rendezőjének ötlete alapján – a mesterséges intelligenciát is segítségül hívtuk” – mondta Illés Gabriella producer, a TulipánTündér Produkció vezetője. „A kiváló szakemberekből álló kreatív csapat arra törekedett, hogy az összművészeti alkotás - a múlt értékeinek adózva -, de egy aktuális, új hullámos produkcióként álljon színpadra majd október 21-22-én az Erkel Színházban” – tette hozzá a producer.

„Egy kimerevített, szenvedélyes pillanatot szerettünk volna ábrázolni, ami az örökkévalóságig tart és egy modern időutazást közvetít” – meséli Kerek Sára, a grafikai csapat kreatív vezetője.  A munka során figyelembe vették a több síkon futó alaptörténetet, a dalok érzelemvilágát és stílusjegyeit, a díszlet- és jelmezterveket és azt a célt, hogy egy vizuálisan vonzó, új generációt megszólító, színekben gazdag plakát készüljön, ahol az álompár ikonikus karakterei modern köntösben jelenjenek meg. 

„A „mai” Petőfi és Szendrey pár megalkotásánál az is cél volt, hogy ha nem is direkt formában, de valamilyen szinten visszaköszönjenek a darabban a főhősöket alkotó színészek is” – meséli Illés Gabriella, a „Szabadakarat” producere. „Ha úgy tetszik, például a modern Júlia megformálásában ott van valahol az eredeti Szendrey pillantása, de Staub Viktória színésznő és Schoblocher Barbara énekesnő markáns hatása is” – tette hozzá a producer.

Illés Gabriella elmondta, hogy a darab megvalósítása Lutter Imre drámapedagógus-producer alapötletéből származik, és az alkotók már három éve tervezik, hogy a Petőfi bicentenáriumi évében elkészítsék ezt a produkciót, ami végül a Petőfi 200 emlékév részeként, a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.

Az előadás bemutatója október 21-22-én lesz a fővárosi Erkel Színházban, a főszerepben – mások mellett – Schoblocher Barbarával, Tóth Mátyással, Staub Viktóriával, Ember Márkkal, AKC Misivel és Filoval.  
 

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink