Ákos - Csend leszek

2020. 10. 01.

A Kossuth-díjas énekes-dalszerző tavaly jelentkezett nagysikerű „IDŐSZIGET” című nagylemezével. A korongon 14 fantasztikus felvétel kapott helyet: 10 vadonatúj szerzemény és 4 sikerdal a Hazatalál EP-ről, amelyek újrakevert, újramaszterelt formában hallhatók.
 
A slágervárományos számok mellett még egy különlegességet tartogatott az album: Ákos 17 éves lánya is bemutatkozott rajta, szerzőként és énekesnőként egyaránt.
 
A lemez egyik ékköve Ákos „Csend leszek” című dala, amiben a szövegcentrikus, fülbemászó vokál, a lüktető alap és az izgalmas gitárakkordok remekül egészítik ki egymást.
 
Ákos zenekarával tavaly is mozgalmas évet zárt: 2019-ben sorozatban ötödik alkalommal adott dupla koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. Ez egyben lemezbemutató esemény is volt, hiszen az „IDŐSZIGET” album dalait itt hallhatta először élőben a nagyközönség. 
Idén az évzáró koncertet egy évvel el kellett halasztani a járvány miatt - viszont a rajongók legnagyobb örömére már kapható a tavalyi dupla Aréna DVD-je.
 
Nézzétek meg a „Csend leszek” koncertklipet itt! A felvétel valóban átadja azt a fantasztikus hangulatot, ami mindkét alkalommal betöltötte az Arénát!

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink