Akasztják a hóhért - különös főszereplővel készült O’SULLIVAN új videója

2022. 07. 06.

Az orvosból zenésszé avanzsálódott, ír származású O’SULLIVAN az elmúlt bő másfél évben igen termékeny volt szóló karrierjében, idén ősszel pedig első önálló szólólemezével jelentkezik. Ezt vezeti fel a most megjelenő különös szerelmes dal, a Devils, amihez egy abszurd kisfilm is párosul, nem megszokott főszereplővel.

Az eddig megjelent dalok egyrészt remekül prezentálják dalszerző-énekes sokszínűségét, másrészt az év bármely szakaszában képesek egyfajta hosszú nyár esti kellemes és simogató érzést kelteni a hallgatóban. Nincs ez másképp a most megjelenő Devils című track esetén sem, ami zeneileg leginkább Chet Faker munkásságához áll közel, és a szerelemnek egy olyan oldalát mutatja be, amiről dalszövegekben általában ritkán esik szó.

“Kizárólag olyan dolgokról szoktam írni, amik velem történtek, emiatt minden dalom nagyon személyes. A Devils a szeretetről és a támogatásról szól, illetve arról, hogy ha ezeket a megfelelő embertől kapjuk, annak lehet egy gyógyító hatása. Vagy legalábbis nagy segítség lehet abban, hogy meggyógyítsuk a saját lelkünket.”

A különös téma megközelítéshez pedig egy még különösebb videó társul, ami kicsit olyan, mintha Wes Anderson világába egy hiperaktív főszereplő csöppenne. A szokatlan képsorok mellet a klip további érdekessége, hogy teljes helycserés támadás történt: O’SULLIVAN megkeverte a kártyákat, így korábbi tettestársai teljesen új szerepben tündökölhetnek. Így került a kamera másik oldalára a Dig Gold és a Born in the Rain klipjeinek operatőre, Vadas Géza, míg legutóbbi videójának főszereplője, Kaptay Annamária ezúttal rendezőként és operatőrként vett részt a projektben.

“Szerettünk volna egy minél kevésbé megszokott koncepcióval előállni. A világnak nincs szüksége több olyan klipre, amiben bérelt Ford Mustanggal, lehúzott tetővel szelik az országutat. Persze ez a legutóbbi videóm után talán kicsit ironikusan hangozhat. A lényeg, hogy nem akartunk túlpolírozott, megkoreografált klipet. Inkább a képekkel megfestettük a dal hangulatát, és ezt vegyítettük Géza igazán egyedi táncmozdulataival. Szabadjára engedtük a dolgot, és hagytuk, hogy önmagáért beszéljen. A végeredmény pedig elég abszurd lett, de én pont ezért imádom.”

A Devils tehát egy több szempontból szokatlan alkotás, ami minden furcsasága ellenére könnyed és magával ragadó, úgy, ahogy O’SULLIVAN korábban megjelent dalai is, és remekül előrevetíti az ősszel debütáló album hangulatát. Az énekes-dalszerző ráadásul nem csak hazánkban népszerű (a Little Bird például a magyar Spotify Top Viral 50 listát is megjárta), de német, portugál és román rádiók is előszeretettel játsszák dalait, sőt, egyre komolyabb lengyel rajongói bázissal is büszkélkedhet. Élőben legközelebb július 13-án az EFOTTon, július 15-én pedig a Reflektor fesztiválon láthatjuk őt.

O’SULLIVAN - Devils pt. 1:

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink