A Kései Kitérő "Eleven Embere" – új kemény rock Egerből

2021. 03. 28.

Március 21-én került ki a nagyvilágba a Kései Kitérő legújabb anyaga, az Eleven Ember című nagylemez. 

A Kései Kitérő így nyilatkozott a Rockstation blognak a lemezről:

"Az elmúlt 2 évben nem volt teljesen felhőtlen az életünk, de végül mindannyian sikeresen lediplomáztunk, és az ilyen jellegű elfoglaltságok mellett is igyekeztünk minél több időt zenéléssel tölteni.

Azt gondoljuk, hogy az előző lemezünkhöz képest jóval összetettebb, átgondoltabb ez az új anyag, zeneileg és a mondanivalót illetően is. Eljutottunk arra a pontra, ahol mindannyian őszintén és teljes mértékben önmagunkat adva tudunk hozzáállni a dalszerzéshez. Hangszertől függetlenül általában mindenkinek akad olyan ötlete, amit a másik hasznosítani tud egy-egy dalban vagy dalrészletben, mindenki bele tudja tenni a saját kis világát, elképzelését. Ez teszi igazán izgalmassá a zenénket. Így alakul ki az a végeredmény, amit a zenekar minden tagja sajátjának tud érezni.

Az album egyes dalainak ötlete már korábban megszületett, de engedtük, hogy kiforrják magukat a témák. Persze hallható a lemezen olyan szám is, amit egy viszonylag rövid, de annál intenzívebb próba alatt raktunk össze, ez az “Egyedül lakik”.

A dalok közül mindenki talál olyat, ami kedvére való lehet, a lágyabb, melankolikusabb témáktól kezdve, a pörgős, fülbemászó refréneken keresztül, a punkos, "headbangelős", metalos vonalig. Számunkra ettől egyedi, mindegyik nóta hordozza a ránk jellemző, “késeis” jegyeket.

A dalok szövegtémái meglehetősen sokrétűek, az albumon a könnyedebb, dallamosabb, kevésbé súlyos hangvételű témák felől haladunk a mélyebb üzenetű dalok felé.

Talán az utolsó dal, a Szamóca - mint egy záróakkord - rendelkezik a legmélyebb szöveggel, viszont hangszerelés szempontjából könnyed.
Fontos számunkra, hogy a saját utunkat járjuk és egyedit hozzunk létre.  
A felvételt - néhány plusz ötletettel együtt - Sohajda Péternek, a nagyszerű hangzást pedig Vári Gábornak köszönhetjük.

Nagyon várjuk, hogy bemutathassuk az "Eleven ember" lemezt élőben is!"   

Az albumot ITT  tudod letölteni.

Itt pedig egy élő videó kedvcsinálónak:

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink