A nagyszínpadon léphet fel a „FEZENRE VELED!” győztese!

2013. 07. 22.
Amikor meghirdették a szervezők a FEZENRE VELED első fordulóját, még nem tudták mire is számíthatnak. A közel száz jelentkező meghallgatása után már bizakodóak voltak, az élő válogatón pedig már egyértelmű volt, van jövője az élő zenének, még mindig dübörög a rock and roll. A szervezők számára egyértelmű volt, hogy lépniük kell. Ha a mostani zenekarokban ennyi elszántság, tehetség és alázat van, muszáj mögéjük állnia a fesztiválnak, hogy segítségükkel minél nagyobb nyilvánossághoz juthasson zenéjük. A „FEZENRE VELED!” e célt szolgál. A szavazók hét zenekart választottak ki, akik lehetőséget kapnak, hogy a 2013-as FEZEN Fesztiválon, július 31. és augusztus 3. között élőben játszhassanak A FEZEN Gépház deszkáin. Látva, hallva a május 24-i válogatót, rögtön megfogalmazódott mindenki fejében a gondolat: „ezek a lelkes és tehetséges bandák ennél többet is megérdemelnének”! Végül úgy döntöttek a fesztivál megálmodói, hogy a „FEZENRE VELED!” válogatóján legtöbb szavazatot kapott zenekarnak egyenesen a fesztivál nagyszínpadán adnak lehetőséget a bemutatkozásra. Így, a méltán legjobbnak szavazott „The Talking Horse” zenekar csaphat a húrok közé augusztus 1-jén, a portugál Moonspell zenekar után, közvetlenül a Tankcsapda koncertje előtt. A Gépházban pedig helyüket az élő válogató szavazásán nyolcadik helyen végzett,The Fleet Street” kapta meg. 
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 26.
ValMar és T. Danny koncerttel robban be az AstroFest a Plázsra egy minifesztivál keretében június 27- én és 28- án. Ezen a héten is folytatódik a hétköznapokat feledtető, nagy balatoni ellazulás a siófoki Plázson.
2025. 06. 20.
Megérkezett a "Butterbros" zenekar legújabb dala és hozzá forgatott videó klipje – a „Csapda” egy eleve kárhozatra ítélt szerelem történetét meséli el.
2025. 06. 17.
Legjobb francia, spanyol és magyar jazzoktatóktól tanulhatsz augusztus 3. és 10. között a Balaton partján. A résztvevőket egyéni órák, hangszeres csoportfoglalkozások, együttes és big band próbák, valamint éjszakai jam sessionök várják.
2025. 06. 16.
A napokban új lemezzel jelentkezett a CAIRO együttes. A zenekar fennállásának 20 éves évfordulójára nem csak egy nagyszabású koncerttel, hanem munkásságuk 30 jelentősebb dalának felújításával is készültek
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink