Zséda: Élj a napnak

2018. 08. 22.

Az elmúlt 15 év egyik legsikeresebb női előadója vadonatúj dallal rukkolt elő, A Budapest Dal 2018-ra. A felemelő felvételt az ír származású, EMeRTon-díjas Jamie Winchester, Luca Chiavaralli és Tariska Szabolcs írták közösen, így az eredmény egy kiválóan hangszerelt nemzetközi koprodukció lett, amit Zséda azonnal felismerhető, karakteres hangja tesz még különlegesebbé.

Az énekesnő 2016 őszén mutatta be hatodik nagylemezét „Kémia” címmel, amelyen két évig dolgozott, és bizonyos számoknak nemcsak előadója, de producere is volt. Az album legnagyobb slágerei, mint az „Óceán” és az „Adj még levegőt!”, kirobbanó sikereket könyveltek el a YouTube-on és a rádiókban is, legutolsó kislemezére, a szerelmes hangvételű „Eperhold”-ra pedig közel 1 milliószor kattintottak a videómegosztón. Ezúttal – a pályázat tematikájához hűen – az énekesnő szerelmének tárgya csodálatos fővárosunk lett.

A jazz és blues világában is otthonosan mozgó előadóművész szólókarrierje 2002-ben kezdődött, azonban a Cotton Club Singers tagjaként már ’94 óta része a budapesti zenei vérkeringésnek, így pápai származása ellenére Zséda igazi szerelmese a fővárosnak.

Már hallható és látható az „Élj a napnak”, amihez egy gyönyörű lyric videó is készült!



 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink