Zenétől hangos hegyek

2008. 08. 08.

A várak, kastélyok és a tokaji bor fesztiválja - így hirdeti magát az idén tizenhetedik alkalommal megrendezendő Zempléni Fesztivál, ám aki csak egyszer is részt vett már valamelyik programon, az jól tudja, hogy a színvonalas kultúrát, elsősorban a koncerteket bizony "elfelejtették" megemlíteni a szlogenben.

Ebben az évben tizenkilenc település több mint negyven helyszínén zajlik a fesztivál mától augusztus 17-ig, a központ a sárospataki és a szerencsi vár. A programok nagy része a klasszikus zene, a zenés színház és a tánc műfajába tartozik, a kiegészítő események (színházi előadások, irodalmi műsorok, gasztronómiai események, kiállítások) fókuszában pedig a reneszánsz év áll.

A nyitókoncertet a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar adja a sárospataki Rákóczi-vár udvarán, a szólista Michel Bourdoncle (zongora). A zárókoncerten pedig a fesztiválalapító Liszt Ferenc Kamarazenekar vendége Rost Andrea énekesnő lesz, akivel előző nap a sátoraljaújhelyi Latabár Színházban egy zenés beszélgetést is szerveznek. A fesztivál programjában szerepel musical- és jazzkoncert, operettest, a Honvéd Táncszínház gyermekprogramja, zenés istentisztelet, de hallgathatunk reneszánsz lantdalokat, swing örökzöldeket, Villon-verseket és virágénekeket, vagy elmehetünk koncertekkel összekötött kirándulásra is a környék nevezetes helyszíneire.

Népszabadság • SM   • 2008. augusztus 8.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink