ZENÉS GYEREKNAPI HAYDN MARATON A MILLENÁRISON és további programok öt helyszínen, egy napon!

2009. 05. 18.
A 2009-es évben világszerte megemlékeznek Haydnról, hisz idén ünnepeljük az első bécsi klasszikus halálának 200. évfordulóját. A Haydn-év csúcsán, a mester halálának napján, május 31-én, vasárnap a Hungarofest Kht. KLASSZ Zenei Irodája tizenkét órás „zenemaratont” szervez a Millenárison: 11 és 23 óra között ingyenes programokkal várnak kicsiket és nagyokat, mindazokat, akik ismerik a "szimfóniák atyjának" zenéjét, s mindazokat, akik még nem. Fellép majd Halász Judit, az Óbudai Danubia Zenekar és a Sebő-együttes, este pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével egyedülálló zenei kísérletet ad elő Szakcsi Lakatos Bélával. A maraton utáni „levezetésről” a Budapest Bár gondoskodik. A nap házigazdája Novák Péter.
A zeneszerzőről ugyanezen a napon öt nagyvárosban is megemlékeznek a World Creation projekt keretében, amelynek célja, hogy a világon minél több helyen felcsendüljön Haydn A teremtés című oratóriuma.
 
A Haydn Év legkiemelkedőbb eseménye május 31-e, a zeneszerző halálának 200. évfordulója. A Hungarofest Kht. KLASSZ Zenei Irodája igazi zenei csemegéket kínál ezen a különleges napon kicsiknek s nagyoknak egyaránt: gyereknapi „zenemaraton”t szervez a Millenárison, ahol délelőtt 11-től este 11-ig, tizenkét órán át Haydn zenéje tölti be a teret. A Haydn Maraton egyedülálló zenei élményben részesíti a Millenárisra látogatókat: különféle formációk, változatos feldolgozásokban szólaltatják majd meg a zeneszerző műveit egész nap. A jól ismert klasszikus dallamok mellett a népszerű crossover műfajban is felcsendülnek Haydn kompozíciói.
 
A "szimfóniák atyjának" és a vonósnégyes megteremtőjének titulált zseni már kisgyermekként, egy háromnyelvű alsó-ausztriai falucskában felnőve vált fogékonnyá a különböző nemzetiségek zenéi iránt, a szervezők pedig a gyereknapi vasárnap délelőttjére és délutánjára olyan muzsikusokat kértek fel, mint Halász Judit, az Óbudai Danubia Zenekar és a Sebő-együttes, hogy segítsenek a legkisebbeket is fogékonnyá tenni Haydn zenéje iránt. Fellép még Bölöni Réka Társulata, a Drums Ütőegyüttes, a Brass in the Five, a Garabonciás Táncegyüttes, a Jánosi Együttes, a Trio LaKriA és a Mirrorworld, valamint a Zuglói Filharmónia Fúvószenekara is, a zenén túl pedig egész nap kézműves foglalkozások színesítik a programot, a kulináris különlegességek kedvelői pedig Haydn kedvenc ételei és italai közül válogathatnak.
 
Este 20.30-tól a crossover műfajok kedvelői egy igazi zenei ritkaság fültanúi lehetnek: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével egy páratlan kísérlet során Szakcsi Lakatos Bélával közösen dolgozza fel a mester műveit. A Haydn Maraton záróakkordjaként a Budapest Bár lép fel. Az egész napos Zenés Gyereknapi Haydn Maraton minden programja ingyenes. A rendezvény házigazdája: Novák Péter.
 
Magyarországon öt város vesz részt az osztrák Haydn Festspiele Eisenstadt által létrehívott World Creation projektben, így zenekedvelők Haydn A teremtés című oratóriumát itthon –egyedülálló módon – egy napon, öt helyszínen, Budapesten, Pécsen, Esztergomban, Sopronban és Balatonfüredenhallgathatják meg. És ne feledjék: A komolyzene nem lejárt lemez!
 
www.millenaris.hu                                                       www.haydn-2009.hu
Sajtókapcsolatok: Tamás Dorka, tamas.dorka@chello.hu, 06-30-474-5592
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink