Zenegyógyszer

2007. 03. 18.
  Törvényszerű, hogy mára a muzsika is elfoglalta méltó helyét a gyógyításban. Ha egyszer az emberíség háromnegyede renedszeresen zenét hallgat, javítja pszihcés státusát, miért ne kötnék össsze a kellemeset a hasznossal?
   Mozert születésének tavalyi 250. évfordulóját a maguk módján a tudósok is megünnepelték. Ausztriában például Mozart és tudomány címmel tartottak konferenciát. Itt hangzott el többek között Vera Brandes előadása. A salzburgi egyetem kutatójának, nyolchetes, napi kétszeri zenehallgatása mellék-, sőt főhatásként a hipertóniás betegei 80 százalékánál sikerült jelentősen csökkenteni a vérnyomást.
   Jelentek már meg tudományos közlemények a zene alvászavart szüntető, depressziót csökkentő, sőt szívritmuszavart kivédő hatásáról is. Még fájdalmat is csillapítottak zeneszóval: dr. Valérie Piguet genfi kutató kisérleti alanyai tovább bírták jeges vízben tartani a kezüket, amikor fájdalomtűrő képességüket muzsikával erősítették.
    Nem mindegy persze mit hallgat az ember. Zentner pszichológus professzor a Harvardon évek óta nemcsak azt vizsgálja, hogy milyen zene milyen érzelmeket vált ki, de konkrét klasszikus darabokat is tesztelt. A hatás igen sokrétű, és bizony nem egyszerűen megnyugtatóvolt. Max Bruchs Kol nidréje például szomorúságot, Johann Strauss Polkája örömet, Igor Str4avinszkij Sacre de printemps-e ( Tavaszi áldozat) egyenesen dühöt váltott ki. Ez utóbbi ősbemutatóján 1913-ban - nem vicc! - a zene hatására még ölre is ment az úri közönség!
    Ennek ellenére a zene az egyik legkevesebb mellékhatással járó gyógymód. Recepet nélkül kapható. 
MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 03. 09.
A feldolgozások, a PinUps- és a Luddita-számok szépen összeértek az évtizedes közösben, aztán egyre több, saját szerzeményre lehetett már rázni a Sziget Magic Mirrortól a Duna-parti kiskocsmáig, a Tel-Aviv Pride-tól a hazai múzeumi unpluggedig.
2026. 09. 21.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Hivatalos magyar slágerlisták: elindult a Vinyl Top 10. Az első heti listavezető bongor lett az évi nettó 1,2 milliárd forintos piacot jelentő formátum rangsorolásában.
2026. 09. 08.
A Bëlgától eddig sem volt idegen egy-egy rendhagyó lemezmegjelenés, fellépés vagy egyéb aktivitás, de minden bizonnyal a szeptember 12-i Budapest Parkos bulijuk viszi majd a prímet...
2026. 09. 07.
November 5-én egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői
2026. 09. 07.
Az elektronikus zene az AI előtt is mások által gyártott, újrahasznosított groove-okra és mintákra épült. Mondhatjuk azt is, hogy az AI ennek a folyamatnak a logikus folytatása.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink