Visszatér Egerbe a könnyűzenei oktatási konferenciasorozat

2018. 05. 29.

Május 30-án, Eszterházy Károly Egyetemen a „Következő hangok” című rendezvény első felében a könnyűzenei oktatás indítását tervező felsőoktatási intézmények ismertetik terveiket és eddigi tapasztalataikat, míg a nap második részében a könnyűzene tanítás és a közművelődési színtér kapcsolódási lehetőségei kerülnek fókuszba.

Legyen a könnyűzene is mindenkié címmel tavaly indult útjára az NKA Hangfoglaló Program könnyűzenei oktatási konferenciasorozata. A Kodály Zoltántól kölcsönzött és kiegészített idézetet címéül választó konferenciasorozat tavaly novemberben kezdődött. Első állomásán a könnyűzene oktatásának hazai helyzetét, a létező jó gyakorlatokat, illetve a követésre méltó európai példákat vonultatta fel novemberben a Budapest Music Centerben.

Azóta kiderült, a tanácskozás legfontosabb hozadéka, hogy az ott összegyűlt, a könnyűzene oktatásával különböző formában, eltérő intézményi struktúrában foglalkozó szakemberek nemcsak meghallgatták egymást, hanem a további, közös gondolkodásról is döntöttek. Ennek eredményeként januárban a fővárosban tartottak találkozót, majd februárban egri, márciusban debreceni, áprilisban pedig pécsi mini-konferencia következett.

Ezeken a találkozókon egyértelműen körvonalazódott, hogy az egyetemi térben is komoly szándék mutatkozik a könnyűzenei képzés, illetve a ”háttérszakok” – például hangmérnök, menedzser, könnyűzenei zenetanár – mielőbb elindítására. Ugyanakkor az is látszik, hogy a nem felsőfokú hangszeres és háttéripari képzésnek sok helyen, sokféle gyakorlata létezik, miközben sem közös tudásbázis, intézményi háttér vagy szabályozási rend nem alakult még ki. Az országot járó Hangszert a kézbe illetve a rendhagyó énekórák és „hangszersimogatók” pedig azt mutatják, hogy szinte életkortól függetlenül lenne igény a jól szervezett, egységes elvek mentén zajló könnyűzenei képzésre.

A könnyűzenei oktatás átalakításában és fejlesztésében érdekeltek közös gondolkodása tehát tovább folytatódik, a szakemberek ismét Egerben ülnek össze. A tanácskozás részletes programja ITT olvasható.

A konferencián való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött: rsvp@hangfoglalo.hu

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink