Vad Fruttik, Quimby és Anima Sound System a MAHASZ listán!

2010. 08. 12.

Az 1996 őszén alakult Vad Fruttik zenekar a grunge-os, nirvanás, illetve vidám rockos kezdetek után kristályosította ki sajátos stílusát, amely a rock mellett jazz, tánczene, szintipop, lounge és latin zene elegye. Lágy, improvizatív dallamok és energikus zene keveréke, de sokat kísérleteznek a szívszaggató elektronikus háttérrel, breakbeat, drumandbass és techno ritmusokkal is.

2010-ben megjelent Lehetek én is című daluk a MAHASZ Single Top10 listájának harmadik helyén áll.

A Quimby zenekar pályafutása során olyan népszerűségre tett szert a zenerajongók körében, amely méltán adhat okot arra, hogy a Kispál és a Borz mellett őket nevezzük meg a magyar alternatív rockzene legjelesebb képviselőjének.

Ezen a héten a MAHASZ Single Top10 listán "Ajjajjaj" című számuk az  ötödik helyen szerepel.

Az idén 17 éves Anima Sound System számos világsztárral (Asian Dub Foundation, Transglobal Unfergorund, Kim Cascone, De-Phazz) való együttműködés, DJ Krush-sal közös turné, Európa számos országában való sikerek, az Oscar-díjas Kevin McDonald fimjében való tavalyi közreműködés után 2010-ben vadonatúj lemezzel lepte meg rajongóit.

Új lemezükről a "Tedd a napfényt be a számba" című dal a kilencedik helyezést érte el a MAHASZ Single Top10 listán.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 05. 04.
Szabó János interjúja Venivel az új albuma kapcsán. „A hosszú távú egészség és a lelkem tisztábban tartása érdekében nemet mondok a pillanatnyi kielégülést kínáló ingerekre.”
2025. 04. 28.
2025 május 4.  Anyák napja.  A világban fellelhető legmélyebben gyökerező,  legszorosabb, legönzetlenebb Szeretet ünnepe. Idén erre az alkalomra jelent meg egy eddig ismeretlen szerző - Hádész - kislemeze "Álmomban" címmel.
2025. 04. 22.
Lemezükön Schubert zenéje magával ragadó átváltozáson megy keresztül: improvizációk, klasszikus és jazz énektechnika közti hangszínek, élő elektronikus hatások tágítják mai térélménnyé a jól ismert dalok univerzumát.
2025. 04. 22.
“HELLO ISZTAMBUL” címmel, megjelent a Dolly Plusssz zenekar második lemeze. Az album a Hungária slágere mellett egy-két Dolly Roll örökzöldet is tartalmaz, a nyolcvanas évekből.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink