Új Wastaps EP és koncert szombaton a Glob Royalban!

2015. 01. 28.
A Wastaps zenekar a 70-es 80-as évek ismert és sikeres funk-rock formációja 2011-ben, több, mint húsz év hallgatás után Németországban élő régi frontemberével, Szép Károly énekes-szaxofonossal – aki Charly Nice néven sikeres szólókarriert mondhat magáénak – és néhány korábbi tagjával ismét összeállt. Azóta a zenekarnak két lemeze jelent meg, az első, egy 12 új dalt tartalmazó album, 2011-ben, Bolond világ címen, a második – egy négyszámos maxi CD – 2013-ban, melynek címe, Körforgás.
A Wastaps harmadik lemeze – szintén egy négyszámos EP – Az éjszaka országútjain októberben jelent meg, de a Jazzy rádió már megjelenés előtt játszani kezdte az új lemez dalait.
A CD- t hallgatva feltűnik, hogy a funk-rock zenét játszó banda egy blues nótával – Lassú blues – indítja a lemezt, ami formailag valóban blues, a szövege is a bluesról szól, de a lüktetésében azért csak van némi funky. A második dal – Az éjszaka országútjain – dobütéseiben ott egy kis „Afrika” de tulajdonképpen egy jól meghangszerelt, popdal, melyben csak a szaxofon-vokál közjátékban bukkan fel a fekete világ. A harmadik tracket hallgatva – Hazafelé – már a funky és soul földjén járunk, a gitárok, a fúvós kórusok, az ízes szaxofon riffek, majd a szopránszaxofon-gitár unisono, mind a régi Wastaps zenéjét idézik. A befejező kompozíció – Táncolj tovább – szép szintetikus hangzásokkal indul, de ismét jönnek az agresszív tam ütések, a lüktető gitárok. A dal a lírai vers és a keményebb refrén keskeny pallóján egyensúlyozva egy 12 ütemes, dobok és kongák által kísért szaxofon szólóval mutatja meg, hogy nincs Wastaps nóta fekete lüktetés és soulos ízek nélkül.
A korábbi két CD anyaga mellett a legújabb maxi dalai is elhangzanak majd a Glob Royalban. A három lemez legsikerültebb számain kívül – ahogy a Wastaps koncertre látogatók már megszokhatták – ütős külföldi funky, soul, és jazz-rock nóták feldolgozásai is műsorra kerülnek.
A január 31-i Glob Royal koncerten az örökifjú Török Ádám lép színpadra a Wastapssal, így nagy biztonsággal megjósolható, hogy a funky és a soul mellett a blues zene is főszerephez jut ezen az estén.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink