Új pályázat az induló előadóknak!

2019. 07. 01.

Igényelhető támogatás: 2.000.000 Ft pályázatonként.
Pályázhatnak olyan induló és kezdő előadók, zenekarok, akik:
-legfeljebb 1, nem szerzői kiadású nagylemezzel (minimum 8 dal egy adathordozón) rendelkeznek, és nincs érvényben lévő lemezkiadásra vonatkozó szerződésük,
- a pályázati felhívás megjelenése előtti 1 évben maximum 20 élő koncertet adtak,
- maximum 2 olyan dallal rendelkeznek, amelyet országos lefedettségű rádió több mint 5 alkalommal játszott a pályázat megjelenését megelőző 12 hónapban.
A pályázat július 31-ig nyújtható be az NKA honlapján keresztül.
Pályázati cél megvalósításának időtartama: 2019. december 1.– 2020. december 31.
Hatodszor jelentkezhetnek a pályájuk elején lévő könnyűzenei együttesek és előadók az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjának pályázatára. Az elmúlt fél évtizedben összesen 140 formáció részesült a 2 millió forintos támogatásban, köztük a Margaret Island, a USEME, a MÖRK vagy éppen a legutóbbi évadban a Carson Coma. A Hangfoglaló Program erre a pályázatára a hatodik évadban is 40 millió forintot szán, azaz megfelelő színvonalú pályázatok esetén húsz formáció kaphatja meg a 2-2 millió forintos támogatást. A megítélt összeget a támogatottaknak minimum öt új dal profi körülmények között történő rögzítésére, egy videoklip elkészítésére, egy hanghordozó elkészítésére, illetve saját kommunikációjuk fejlesztésére kell fordítaniuk. Mindezek mellett a Hangfoglaló Program Kollégiuma által kijelölt mentor tiszteletdíját és az elkészült lemezhez kapcsolódó koncerteket is ebből az összegből kell kigazdálkodniuk a kiválasztottaknak.
Az először 2014-ben meghirdetett pályázatra eddig évente átlagosan háromszáz zenekar és előadó pályázott. Az elmúlt öt évadban 140 formáció mondhatta magát támogatottnak, köztük a Lóci játszik, a Fatal Error, a D. A. S. Trió, a Run Over Dogs, Áron András Apey, Szeder, a Belau vagy éppen a most záruló évadban a DLRM, a KASSANDRA, a Néhai Bárány, a PLASTICOCEAN, a Terra Profonda vagy a The Pontiac. A zenekarokat segítő mentorok között pedig olyan szakemberek voltak az elmúlt években, mint például Bágyi Balázs, Bodnár Tibor, Koncz Balázs, Kovács Ákos Dadan, Podlovics Péter, Süli András, vagy éppen a korábban támogatott formációkban zenélő Czeglédy Szabolcs vagy Füstös Bálint.
A hatodik évad Induló Előadói Alprogramjának pályázata július 31-ig nyújtható be az NKA honlapján keresztül. A korábbi mentorokkal, illetve a támogatottak kiválasztásában közreműködő zsűritagokkal folytatott egyeztetések után a Hangfoglaló Program Kollégiuma úgy döntött, idén változik a döntés előkészítésének menete. Azaz a beérkezett pályázatokról hatvan szakmabeli, elektronikus úton is véleményt mondhat, így az októberi élő meghallgatásra részben az ő szavazataik alapján juthatnak be a pályázók. A meghallgatást a Dürer Kertben rendezik, így a hatodik évad Induló Előadói Alprogramjának eredményhirdetésére november elején kerülhet sor.

Forrás: Hangfoglalo.hu

 

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink