Tiltakozó cigányzenészek!!

2007. 09. 13.

Nyílt levélben tiltakoznak az őket ellehetetlenítő intézkedések ellen a cigányzenészek. Elsősorban azt kifogásolják, hogy egy tavalyi jogszabály-módosítás óta a vendéglátósok nem kizárólag zenész szakvizsgával rendelkező előadóművészeket alkalmazhatnak.
A kormány nem ismeri el, hogy a cigányzenészek munkája képzettséget, tudást igénylő szakma - többek között ez olvasható abban a Kóka János miniszternek írt többoldalas, indulatoktól sem mentes nyílt levélben, amelyet Raduly József, a 100 Tagú Cigányzenekar volt vezetője, jelenleg kisebbségi politikus olvasott fel újságírók előtt tegnap. Az eseményen jelen voltak neves cigányzenészek, mint Boros Lajos Kossuth-díjas cigányprímás, szakmai szervezetek képviselői, többek között Farkas István, a Reményi Ede Cigányzenész Szövetség vezetője, illetve, mivel más műfajok is érintettek, a Magyarnóta-szerzők és Énekesek Országos Egyesületének elnöke, Nógrádi Tóth István is.
A gyűlésen a hozzászólók többsége egyetértett abban, hogy a kötelező zenészvizsga eltörlése a zenészszakma leértékelését jelenti. Véleményük szerint a vendéglátóhelyek tulajdonosainak, vendégeinek nem feladatuk eldönteni, megfelelő színvonalú-e egy produkció. Ezért kérték már korábban is, hogy ne töröljék el a kötelező vizsgát, most viszont elfogyott a türelmük: egy évvel a módosítás után intézkedést várnak. Tiltakozásukat fejezték ki az ellen is, hogy a Magyar Rádió Petőfi-adóján nem hallható többé cigány zene és magyar nóta - már háromezer aláírást gyűjtöttek össze a műsorok újbóli sugárzásáért.
Ugyanakkor nem értett mindenki egyet a tiltakozással. Fátyol Tivadar, a Rádió C vezetője azt mondta: szerinte el kellett törölni a kötelező vizsgát, mert az már csak arra volt jó, hogy kategóriái alapján meg lehessen szabni a fizetést. Szerinte a szakmának inkább arra kellene összpontosítania, hogy (más zenei műfajokhoz, például a dzsesszhez hasonlóan) indítsanak érettségit, OKJ-s bizonyítványt adó iskolát, és tegyenek meg mindent a műfaj újbóli népszerűsítéséért. Az ugyanis szerinte beszédes tény, hogy a cigányzenészek alkalmazását támogató pályázatra nem nagyon jelentkeztek vendéglátósok. 

Népszabadság • Serfőző Melinda   • 2007. szeptember 12.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 02. 09.
Cserepes Károly remix-sorozatának hetedik lemeze, a "The Beginning of the Beginning" felkerült a Transglobal World Music Chart nemzetközi toplista rangos 14. helyére.
2025. 06. 16.
"Amíg élek" címmel új nagylemezt adott ki a "Chalga". A folk-pop-rock zenekar a korábbi albumokhoz képest ezúttal sokkal inkább nyúlt a pop tárházához, ugyanakkor mind zeneileg,
2025. 06. 14.
Kishegyes | 2025. június 26-29 összművészeti fesztivál Vajdaság szívében. Mottó: „A fele sem tréfa”
2025. 06. 05.
Selmeci Basstard Péter rejtőzködő zeneszerző, multihangszeres és a Nicotine Stúdió tulajdonosa, a Marlboro Man egykori tagja 2019-ben készítette elektronikus zenei szólóalbumát ElektrikFish: Transpace címmel...
2025. 06. 03.
Egy felejthetetlen „ByeAlex és a Slepp" koncert került megrendezésre 2025. január 8-án és január 9-én a budapesti Erkel Színházban, ahol Alexéket egy teljes szimfonikus zenekar kísérte, Werner Gábor karmester vezénylésével,
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink