The Immigrants is fellép a New York-i MONDO Fesztiválon

2018. 10. 03.

A pécsi progresszív space indie-rock zenekar legutóbbi, Colorblind című nagylemezén hallható, elektronikával fűszerezett rockzene a jelek szerint amerikai viszonylatban is frissnek számít, így a szakma krémjének mutathatják be dalaikat a pécsi fiúk. A Mondo Fesztiválon kívül a The Immigrants több New York-i klubban is fellép a napokban egy mini-turnén.

A Mondo NYC a világ egyik legnagyobb és legfontosabb zenei konferenciája és úgynevezett showcase fesztiválja. Idén október 3. és 5. között Ausztráliától Írországon és Svédországon át Szíriáig a világ minden tájáról érkeznek New Yorkba zenészek, a legkülönfélébb stílusok képviselői, akik a zeneipari szakma krémjének, producereknek, koncertszervezőknek, a nemzetközi kiadók képviselőinek és rádiós szerkesztőknek mutathatják be a dalaikat egy-egy koncerten. A fellépők között van a magyar The Immigrants is, akik meghívásos alapon vehetnek részt a showcase fesztiválon.

„A Music Fasion Kiadó küldte ki a bemutatkozó anyagunkat New Yorkba, és őszintén szólva nem is reméltük, de a legnagyobb meglepetésünkre pozitív választ és meghívást kaptunk a szervezőktől az idei Mondo NYC programjába. Alapvetően space-indie rockzenét játszunk, amit a legutóbbi, Colorblind című lemezünkön elektronikával fűszereztük meg. A lemez fogadtatása itthon is nagyon jó volt a közönség és a kritika részéről is, és a jelek szerint kinti viszonylatban is frissnek és izgalmasnak látják az anyagot, hiszen érdemesnek találtak minket a meghívásra. Ez hatalmas elismerés, nagyon boldogok vagyunk! Helyi idő szerint szerdán, vagyis október 3-án este 9-kor adunk egy koncertet, amin már a készülő lemezünkről is adunk egy kis ízelítőt. A MONDO NYC-fellépésen kívül több New York-i klubban is koncertezünk a napokban egy mini-klubturnén. Először a queensi Gussy’s Bar és a brooklyni Freddy’s Bar közönsége hallhat minket, a többi helytől pedig az utolsó pontosításokra várunk. Amint ezek is megvannak, a Facebook oldalunkon tájékoztatjuk az érdeklődőket a helyszínekről és időpontokról” – mondta Badric Adorio, a The Immigrants zenekar frontembere.

 

The Immigrants progresszív space indie-rock zenekar Pécsen alakult 2011-ben. Tagjai Badric Adorio (ének, basszusgitár), Károlyfi Balázs (dobok) és Sápi Szabolcs (gitár). Az együttesnek az RTL Klub tehetségkutató műsora, a Csillag születik hozott ismertséget 2012-ben. A zenekar élt a műsort követő lehetőségekkel és végigkoncertezte Magyarországot olyan zenekarok társaságában, mint a 30Y, a Halott Pénz és a The Biebers. 2013-ban megjelent a debütáló, Best of Immigrants lemezük. A The Immigrants rendszeres fellépője Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Szlovénia és Ausztria klubjainak, fesztiváljainak és 2015-ben felléptek a Szigeten is. Második nagylemezük, az I Need Help 2016 tavaszán jelent meg az NKA Hangfoglaló Program támogatásával, és szintén a program támogatásának köszönhetően az új dalokkal a fiúk 46 napos európai turnéra utaztak, mely során Oroszországban is felléptek. Tavaly Kínába is eljutottak, ahol több tízezer ember előtt játszottak. A Colorblind című legutóbbi lemezük idén márciusban jelent meg a Music Fashion Kiadó gondozásában, amit a The Carbonfools zenekarral közös turnén mutattak be a hazai közönségnek. A The Immigrants itthon a 7. születésnapi koncertjét október 27-én tartja a Dürer Kertben.

A MONDO NYC showcase fesztiválon még két magyar zenekar, az Ivan & The Parazol és a Mörk léphet fel a Hangfoglaló Program exportirodája, a HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) szervezésében, amely idén a Mondo NYC partnerintézménye lett.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink