The Immigrants - Colorblind

2018. 04. 13.

A „Colorblind” the Immigrants harmadik lemeze, már nálunk is letölthető. A fiatal, de ambiciózus trió már bejárta Európát, Kínában is játszott. Itt egy korábbi interjúnk velük. 
A napokban megjelent „Colorblind” dalairól a következőképpen nyilatkoztak a Lángoló Gitároknak:
Let's Get Lost ft. Stas & Aluphobia
Doki: Pécsen voltam, ráértem. Ráírtam Stasra, ő meg mondta, hogy megy le a Stúdióba. Megmutatta, mit kezdett írni Aluphobiával. Két óra múlva kész is volt. Azóta ez messze a leghallgatottabb zenénk, imádom játszani is.
Viktoria
Szabi: Egy félrelépés lelki hullámvasútját írja le. A közönségünk jó néhányszor hallhatta ezt a számot, nem bírtuk ki, kb. már 2 éve játsszuk koncerten.
Bees
Doki: A pillanat, amikor már nem vagy biztos, hogy ég-e még benned a tűz, és vajon a másikban is elaludt már? Sokáig tűnődtem ezen, lehet pont ezért kellett 2 év, hogy megírjam a végét. Ha szabad ilyet mondani kvázi a gyerekedre – ez a kedvencem.
Still Don't Know Shit
Doki: Folyamatosan tanulok az életben, néha azt hiszem, most aztán mindenre rájöttem. Nyilván ez csak átmeneti képzavar, szart sem tudok. Kivéve, hogy akármit csinálhatok, ezt a csajt nem verem ki a fejemből.
Colorblind
Szabi: Nekem egy nagyon személyes szám, mert színtévesztő vagyok és ezen a számon keresztül próbálom megmutatni a számomra mindennapi a normális embereknek evidens, eldöntendő kérdéseket. Különösen megtisztelő, hogy a Colourblind a lemez címadó dala és az egész megjelenés erre a számra és a színek különös megjelenésére lett kiélezve. Nem hiszem, hogy mindenki komolyan tudja venni, de nem is kell, mert én sem 100%-ig komolynak szántam.
Hello
Doki: Főleg egy ilyen karriert választva, de általánosságban is, a világot tudja jelenteni a szülök, testvérek, barátok, barátnők támogatása. Anyukám halványuló egyetemi álmait leszámítva, mindig támogattak engem, és elfogadtak javíthatatlan álmodozóként. Ez a szám egy köszönetmondás a támogatásukért.
Sunshine
Doki: Három országban élek, elég sok helyre szétszóródott a családom, ennek a logisztikájáról szól a Sunshine. Ha elég sokáig pörgetem az iránytűt, a világ összefolyik egy iránnyá, ami mind a szívem felé mutat.
Children
Doki: Egy gyerekkori emlékképemet zenésítettem meg a szüleim válásáról. A Balkán hangszerelés kiemeli a származásomat.
Hold Your Hair
Doki: A barátnőm egy este, egy országgal arrébb kicsit túltolta a bulikát, és a Wc-be öntötte ki a lelkét. Bárcsak foghattam volna a haját. Igen, ez a szám a hányásról szól.
Higher ft. Ferko
Szabi: A Ferkóval ezt a számot már régebben megírtuk, aztán amikor a lemezt válogattuk össze, rájöttünk, hogy ez a track teljesen beleillik a koncepcióba. Az egész szám egy tipikus "hé nincs kedved valamit rájátszani erre a számra?"-ból indult. Emiatt is szeretem nagyon. Nem volt semmi stressz a folyamat soràn, hogy ez így most jó, vagy sem. Ilyen lett. És jó lett.
Leave Us In The Dark
Kakas: Ez a kedvenc számom, mert 3 lemez után végre dobszólóhoz juthattam. Viccet félretéve, ebben a számban igazán kiteljesedhetek, főleg a koncerteken üt hatalmasat.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink