Teljes a Budapest Showcase Hub 2019 programja

2019. 10. 31.

Két hét múlva, november 13–15. között jön a BUSH, Magyarország egyetlen kelet - európai zenei klubfesztiválja, ami éppen annyira szól a szakmának, mint az újdonságokra nyitott, igazi különlegességeket kereső közönségnek. A kulturális intézetekkel együttműködésben idén 15 ország 35 előadója érkezik a BUSH-ra.
Aki nem akar lemaradni a jövő nagy tehetségeiről, az három estén át járhatja a belvárost, ahol láthatja a régió és a vendégország, Ausztria legfrissebb, legmenőbb előadóit. Litván lo-fi punk, budapesti szexi szörfrock, román kozmikus indie gitárcsapások között bolyongani, és a sétatávra eső budapesti klubokban elkapni a közeljövő meghatározó bandáit olyan lesz, mint három napon át élőben szörfözgetni a Spotify heti kaland zenéi között.

A megnyitót az A38-on, a koncerteket pedig a város kultikus klubjaiban, a Szimplában, illetve a Lärm, Robot Instant komplexum zegzugos termeiben, valamint a Beat on the Brat, a Toldi és az Ellátóház színpadain tartják. A konferenciának pedig idén a Fészek Klub ad otthont. Mivel igazi klubfesztiválról van szó, a helyek száma limitált, a jegyek pedig rohamtempóban fogynak. Érdemes tehát időben vásárolni, és hamar becsekkolni a koncertekre, hiszen könnyen lehet telt ház a legmenőbb előadók buliján.
A kilenc koncert helyszínen többek közt olyan előadók lépnek fel, mint a cseh Bratři. A prágai ikerpár elektronikában utazik, a dobos-szintis hangzás pedig messzire repítette őket. A duót az idei Tallin Music Weeken a tíz legjobb fellépő egyikének választották. A román VAMA együttes frontembere, Tudor Chirila hazájában népszerű színész, előadói képességeit pedig a színpadi performanszokban is kamatoztatja. A tagok ízlésének és képzésének köszönhetően a banda teljes eklektikában utazik. Zenéjükben megtalálható a soft rock, az elektronika és a blues is. A fesztivál idei vendégországa Ausztria lesz, három osztrák fellépővel erősítve a line-upot. Egyikük, a bécsi Pressyes az analóg szintik magányából lép ki most a fényre. A pszichedelikus popban utazó zeneszerző-énekes hátizsákkal járta be a világot, és távoli kultúrák élményeit gyúrta bele egészen különleges hangzásvilágába. Az idei BUSH program magyar fronton is erősnek ígérkezik. Összesen hét hazai előadó mutatja meg, hogy nálunk is érdemes körülnézni a nemzetközi zenei ügynököknek. A Skeemers zenéjére tavaly felfigyelt a Stranger Things music supervisora, és azonnal le is igazolta őket az egyik sorozatához. A női frontemberrel zúzó surf rock bandának nem csak a zenéje forró, a róluk szóló posztot nemrég a facebook szexuális jellegű tartalomnak minősítette. A Verzió Filmfesztivállal közös bulin játszik a KEXP után óriásivá nőtt The Qualitons, akik épp most készülő vadonatúj albumukról is mutatnak néhány dalt.

A BUSH konferencia programjába a nemzetközi szakma nagyjai érkeznek, hogy megvitassák a zenei élet kérdéseit. Philippe Weiss, Kendrick Lamar, Madonna és az RHCP mixere kelet-európai jelentkezők zenéit várja, amikről nyilvánosan mondja majd el véleményét. A limitált létszámú listening sessionre október 15-től lehet jelentkezni. Szintén egyedülálló és kis létszámú lesz Sally-Anne Gross workshopja. A Can music make you sick? című tanulmány szerzője arra keresi a választ, hogy miért gyakoribbak a mentális problémák és a depresszió a zenészek körében, illetve hogy ez a jelenség hogyan orvosolható. Ezek mellett sok hasznos tudást zsebelhetnek be a konferenciára jegyet váltó látogatók a fesztiválszervezés, rajongótoborzás, rádiós játszás témakörében is. De lesz kifejezetten magyar résztvevőknek szóló, az EU-s pályázatokra való sikeres jelentkezést segítő előadás is.

A részletes program és jegyinformáció a www.budapestshowcasehub.com oldalon érhető el. Itt lehet jelentkezni a limitált férőhelyes szakmai előadásokra is.

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink