Tehetségtámogatásról szól a tavasz

2019. 05. 17.

A Pannon Filharmonikusok tavaszi programkínálatában főszerepet kap a tehetséggondozás. Három kivételes produkciót hallhat a közönség a Pannon Filharmonikusok együttműködésével, melyekben mind fiatal tehetségek állnak színpadra. A Kodály Központ ad otthont évek óta a Pécsi Tudományegyetem opera tanszakosainak vizsgaelőadásának, mely nagy sikerrel zajlott le április 30-án. Pécsett a szervezésben vett részt a zenekar, azonban május 14-én előadóként is részese lesz a Zeneakadémia opera tanszakosai vizsgaelőadásának, melyre az intézmény nagytermében kerül sor. Május végén pedig ismét Pécsett, a Kodály Központban lépnek színpadra az ifjú tehetségek, itt viszont az énekhang helyett a hangszerek kerülnek fókuszba a zenekar tehetségtámogató Mesterek és Tanítványaik programjában.

A Pannon Filharmonikusok Mesterek és Tanítványaik hangversenye közel egy évtizede nyújt lehetőséget a fiatal tehetséges muzsikusnövendékeknek arra, hogy bemutatkozzanak nagyzenekari produkció szólistájaként. A tavaszi válogatóra 30 ifjú tehetség jelentkezett, akik közül a próbajáték során kilenc fiatal mutathatja meg május 29-én, mire képesek hangszerrel a kezükben. A program előkészületei és szervezése során komoly szerepet tölt be Vass András, a PFZ állandó karmestere, aki amellett, hogy zsűritagként a válogató minden részénél jelen van, a hangversenyen a zenekart is dirigálja minden évben. Pécs mellett Dombóvárról és Zalaszentgrótról is érkeznek az ifjú fellépők, akik sorra különleges, saját maguk által választott művekkel készülnek. A zenekar pannonphilharmonic elnevezésű youtube csatornáján a szólisták saját videóüzenei is felkerültek, amikben nemcsak a koncertet ajánlják, de azt is elmondják, miért éppen ezt a darabot adják elő. A programban zongora és hegedű mellett hallható lesz tubaverseny, két klarinétra írt darab, különleges nagybőgő művek, fuvola, szaxofon és gitár is. A kedvenc tehetségükre idén is szavazhat a közönség online a zenekar honlapján és személyesen a koncerten is.

A Liszt Ferenc Zeneakadémia végzőseinek vizsgaelőadásán sem első alkalommal működik közre a Pannon Filharmonikusok. 2016-ban tavasszal és ősszel a zenekar egy-egy tagjának diplomaelőadásán is a pécsi együttes művészei játszottak.
Most májusban hét leendő énekművész áll a közönség elé és a legismertebb operák részleteiből válogatnak a vizsgaelőadásuk során. Hallható lesz többek között a neves pécsi zongoratanár, Megyimóreczné Schmidt Ildikó lánya, Megyimórecz Ildikó (szoprán) is. Szintén most zárul Zeneakadémiai képzése Ninh Đức Hoàng Longnak (tenor), aki a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató negyedik szériájában a Nagyok korcsoportjában tűnt fel és vált országosan ismertté. A vizsgaelőadásra május 14-én, 19.00 órakor kerül sor a Zeneakadémián.


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink