Tasnádi Bence a kamerák kereszttüzében műtötte nagymamáját

2019. 06. 23.

Ha holnap egy brit tudós "B"-t mond, akkor mi "A"-ról rögtön aszerint változtatjuk meg az életmódunkat. Erre reflektál az Ed Is On Brit tudósok című dala és a hozzá forgatott klip, mely egyfajta fricska a mindig cserélhető életformákra, melyek nagy mértékben befolyásolják a hétköznapjainkat. A videóban a nagymamáját megműtő Tasnádi Bence mellett Tenki Réka színésznő is felbukkan.

Az Ed Is On zenekar 2013 óta működik aktívan, a csapat frontembere, énekese és dalszerzője Tasnádi Bence, a budapesti Katona József Színház Junior Príma díjas színművésze. Az együttes a 2013-as Talentométer tehetségkutatóján megnyerte a pop/rock kategória fődíját, majd elkezdtek ezerrel koncertezni és fesztiválozni. 2015 őszén megjelentették első nagylemezüket Velem csak a baj van címmel, 2016-tól pedig megújult hangzással és felállással koncerteznek. 2018-ban az Ed Is On Miatta c. klipje különdíjban részesült a 3. Klipszemlén. Az elmúlt hetekben a Brit tudósok című dalukhoz forgattak klipet, melynek készültét három fő elem befolyásolta.
- Rengetegen diétáznak a környezetemben, vagy tartják magukat valami szigorú étrendhez – mondja Tasnádi Bence. - Beszélnek is róla, hogy mit ehetnek, meg mit nem, sokat. Jelentős pénzeiket felemészti a hobbiszerű fogyókúrázás, én meg nem értem, mi köze van a pénznek a fogyáshoz. A dalt másodsorban az is befolyásolta, hogy Bence kezébe akadt nemrégiben egy életmód tanácsadási könyv, amit egy ismerőse olvasott.

- Meglestem az írót a könyv hátuljának belső borításán, és egy szétvarrt arcú, életkorát tekintve 50 és a halál közötti asszony próbált mosolyogni rám. Tényleg hinnem kéne annak, aki egy tucat plasztikai beavatkozás után arról magyaráz, hogyan legyek harmóniában önmagammal? És nyilván nem az ismerősöm az egyetlen, aki megvette és lapozza ezt a könyvet, ami még rémisztőbb! Végül az együttgondolkodás is hatással volt a videóra.

- Amikor Tóth Gergely rendezővel először leültünk beszélni a projektről, 3 dolgot mondtam. Egyrészt szerettem volna egy lebutított, oda nem illő koreográfiát a végére, másrészt mutattam egy korabeli eljárással készült tudósportrét, ami a vizualitásra adhat ihletet, illetve mivel az elmúlt esztendőben két nagyszülőt is elvesztettem, szerettem volna, ha a “maradék” egy nagymamámnak találunk helyet a klipben.
A történet szerint Bence évek óta egyre idősebbnek látja a nagymamáját. Holott emlékszik, hogy gyerekkorában még fiatalabb volt. Talán csak a festéktől, de barna volt a haja. Ma már ősz. Megijedt, hogy vele együtt ő is öregedni fog. Ezért döntött a beavatkozás mellett. Az Ed Is On szintén Brit tudósok címmel klubszezonzáró koncertet ad május 30-án Budapesten, az Ellátóházban. Az est vendége Jordán Adél lesz.

A Brit tudósok klipje:
https://youtu.be/zK2NWDDywes

Az esemény Facebook-linkje:
https://www.facebook.com/events/438923460013542/

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink