Tankcsapda: „Legyen Mindig Péntek!” Három koncert, három évtized: július 30-án jön a folytatás a Parkban!

2021. 07. 28.

Hazánk legnépszerűbb rockzenekara - a háromtagú Tankcsapda - a hármas szám jegyében a 30 éves jubileuma után idén három részletben vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének. A debreceni Tankok sok, régen, vagy élőben talán sohasem játszott dalt vesznek elő, de egyéb meglepetésekkel is készülnek. Júniusban az első évtizedet teltház előtt idézték fel, de a java még hátravan: július 30-án a 2. évtizeddel, október 15-én pedig a 3. évtizeddel várják a rajongókat.

A Tankcsapda története 1989 februárjában indult - a kezdeti punkos hangzást egyre keményebb riffek és súlyosabb szövegek váltották fel, a keményvonalas zene kedvelői közt pedig egyre nagyobb bázist építettek maguknak. Első lemezeik (Baj van, Punk & Roll és A legjobb méreg) még kazettán jelentek meg. A zenekar, fiatal kora ellenére ekkoriban már együtt játszott a Motörheaddel, de a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán és önállóan a Petőfi Csarnokban is.

A Tankcsapda pályafutásában talán az a leghihetetlenebb, hogy az őket övező őrület és rajongás a bő három évtizedes fennállás óta egyáltalán nem csillapodott. Hiába nőttek fel azóta már generációk, fiatalok és idősek szíve egyszerre dobban, ha a kedvenceiket a színpadon látják.
A zenekar azóta már körbeturnézta a világot, és összesen tizennégy nagylemezzel örvendeztette meg rajongóit. A több tagcserén átesett formáció repertoárjában számos generációs, korszakalkotó sláger kap helyet. Ezeket dolgozzák fel és gyűjtik egybe most három – időrendben tematikus - koncerten a Budapest Parkban, ahol a következő két állomáson, július 30-án és október 15-én egymástól eltérő, teljesen más műsorral készülnek.

Július 30-án a kétezres évek első évtizedét idézik meg, a 2000 és 2009 közötti rockhimnuszaiktól lesz hangos a Park, ahol az Ez az a ház kislemeztől az Agyarország vagy a Mindenki vár valamit lemezeken át a Minden jót című albumig veszik elő tarsolyukból a szerzeményeket. Október 15-én pedig az elmúlt évtized körül forog majd a show, ahol a Rockmafia Debrecen lemeztől kezdve egészen napjainkig - a Liliput Hollywood album dalaira is nagy hangsúlyt fektetve - hozzák majd a zúzós slágereket.


Tankcsapda Második Évtized: https://www.budapestpark.hu/events/tankcsapda-masodik-evtized-20200731
Tankcsapda Harmadik Évtized: https://www.budapestpark.hu/events/tankcsapda-harmadik-evtized-20201002

MEGOSZTÁS

További hírek

2026. 09. 05.
"Yūgen" (幽玄) a szavak, a formák és a mögöttük megbújó végtelen jelentésrétegek zenei felfedezése. A címadó japán esztétikai fogalom a megfoghatatlan szépséget és az igazság rejtélyét takarja, amely az egész lemezen végigvonul.
2026. 11. 01.
2026. 11. 07- én Pakson, a XXIX. Öröm a zene Paksi Pop-Rock-Jazz Fesztivál és Tehetségkutató keretében, 12 versenyző zenekarral indul a 2026 -2027- s Öröm a Zene tehetségkutató sorozat. Special Gues: MK42!
2026. 11. 01.
A zenekar október 22-én Szegeden, 23-án pedig Székesfehérváron kezdte meg lemezbemutató turnéját, amely az év végéig további négy várost érint. November 20-án Debrecenben, a Klinikán, december 4-én Győrben, a Bridge-ben...
2026. 10. 19.
Hiába születnek sorra a licencszerződések, továbbra sem egyértelmű, hogy a szerzők, előadók és hangfelvétel-tulajdonosok pontosan mennyit kapnak azért, hogy zenéikből AI-modelleket tanítsanak.
2026. 10. 19.
A Dalok.hu terjesztésében jelent meg æriké új albuma. Még csak négy éves az elektronikus live actje, de már népes tábora van. Az új lemez utazás, amelyben a test táncol, a lélek felfedez, és a pszichedélia személyes történetmeséléssel találkozik.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink