Táncolj velem, élet! Itt az első dal Szeder készülő nagylemezéről!

2016. 04. 24.

Júniusban érkezik az énekes-dalszerző Szeder vadonatúj lemeze, melyre a „Táncolj velem, élet!” című single hangolja a rajongótábort. A sodró hangulatú, lendületes, igazi életigenlő dalt és az új, a Cseh Tamás Program támogatásával készült albumot Szeder június 9-i nagykoncertjén mutatja be az Akvárium Klubban.

Szeder-Szabó Krisztina, a produkció énekesnője azt mondta második albumáról, hogy „bár sok mindenben követi az első lemez hangulatát, stílusát, én úgy érzem, vagányabb, bátrabb lett, ami a nagyzenekari hangzásnak, és talán az elektromos gitárnak is köszönhető, amit most elég sok dalban használtam ellentétben az eddigi kizárólagos akusztikus gitáros kísérettel. Persze teljesen nem szakadtunk el attól az akusztikus világtól, amit tőlünk megszoktak, csak Fenyvesi Márton társ-producerrel vittünk bele még egy nagy adag spirituszt, és így új távlatok nyíltak meg.”

A lemezbemutató koncert június 9-én lesz az Akvárium Klubban, addig is azonban elcsíphető egy-két dal az albumról, hiszen Szeder Tompos Kátyával turnézik május folyamán, és vendégfellépőként új dalait is elénekli. A hallgatóság „lefülelheti” tehát Szeder gazdag belső világát is: „A lemez minden sora belőlem fakad, valahogy egyre mélyebbről engedtem feltörni az érzéseket, amelyek aztán dalok formájában öltöttek testek. Nehéz időszakon vagyok túl, így sok a drámával teli, szomorú dal is, de remélem, megnyugvást tudnak nyújtani másoknak is, ahogy nekem is segített kiénekelnem magamból.” A koncerten Szeder együttese mellett a lemezen is közreműködő Maszkura is ott lesz, de számos más meglepetéssel is készül az énekes-dalszerző. A lemezen, és a „Táncolj velem élet!” című dalban is Szeder állandó zenekara közreműködik: Bakai Márton – hegedű, Gyányi Marcell – nagybőgő, Szabó Sipos Ágoston – dob; Fenyvesi Márton – társ-producer, gitár.

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink