A Kiscsillagból és Santa Diverből ismert Szesztay Dávid a saját projektjében a harmadik oldalát mutatja. Atmoszférikus, izgalmas hangszereléseket és szép dalokat hallunk ezen a lemezen. Nem próbálnak egy aktuális divatot követni, ezért 10 és 50 év múlva is ugyanilyen jó lesz hallgatni.
Ritka az a szövegcentrikus zene, amelynek a tisztán zenei része is kiemelkedő. Dávid képes gyönyörű zenei textúrákat létrehozni és alárendelni őket a dalszerkezetnek. Egy korábbi interjúban mesélte nekünk, hogy nála előbb a dallam és a zene születik és van, hogy teljesen kész van a dallal, amikor megfogalmazódik a szöveg. Érthető egy multiinstrumentálistánál, aki jó hangszerelő és hangmérnök is. De a hab a tortán az, hogy a szöveg itt nem egy kényszeradalék, mint sok más dalíró zenésznél. Jó lenne külön leírva is látni, mert a zenével együtt hallgatva annyira egybeforr vele, hogy sokszor elfelejtem értelmezni a szavakat 😊. Kis kritika: a hangszerelés mindig szép, de néha túl gazdag az ének alatt. Meghallgatnám a lemezt két másik verzióban is: csak a zene, ének nélkül – így is megállná a helyét, és a dalok egy szál gitár, vagy zongorakísérettel – hogy tudjak a szövegre koncentrálni.
Kedvencem a „Hullámzás”, hozzá is képzeltem egy klipet: megy egy autó, benne ülünk és nézzük a változó tájat.
A külső szemlélő nem tudja, mennyire formálja a zenét születésétől fogva az a tény, hogy azt közönség előtt adják elő. A ritkán, vagy soha nem koncertező szerző más dalokat ír, mint az, aki már komponáláskor elképzeli ezek előadását. Ha egyszer láttad táncolni a tömeget a zenédre, kívánni fogod ezt a mámorító érzést újra meg újra, sőt, kötelességednek érzed a közönséged szórakoztatását. Sok zenekar siklik át emiatt a kommersz irányba, vagy legalábbis kiszűri a nem intenzív számokat a repertoárból. Ilyen szempontból a járvány és a koncertek tartós hiánya kedvez a befelé fordulósabb és autenitkusabb zenék születésének – ezt a tendenciát világosan láthatjuk az elmúlt egy évben megjelent zenéknél.
Dávid szóló projektje eddig sem volt túl extrovertált, de talán nem véletlen, hogy a kényszer pihenő alatt nem újabb Kiscsillag vagy Santa Diver zenékben látjuk megnyilvánulni, hanem ebben a nagyon személyes zenében.
Az „Élet és Irodalom” -ban megjelent kritika depresszív hangulatról és generációs szorongásról szól, én egyiket sem hallom ki belőle. Melankóliás ez az album, de nem egy pillanatnyi hangulatról van szó, hanem a szerző vérmérsékletéről. Sok különböző hangulatot hallunk a lemezen, néha hiányoltam ezek erőteljesebb kihangsúlyozását a zenében – de ez az én vérmérsékletem, nem kritika.
"Valamikor tavasszal, vagy nyár elején vettem fel a címadó dal első demó verzióját és azt éreztem, hogy némileg új területre tévedtem. Ez már szinte popzene, de valahogy mégsem, valahogy mégis van benne számomra valami rejtély, valami, ami nem nyilvánvaló, valami, amitől tetszik és érdekel – mesélte Szesztay Dávid a HVG-nek. - Azt hiszem sikerült valami olyat létrehozni, ami folytatja az első lemez történetét, de tovább is viszi azt új vidékekre, ahol a melankóliából és befelé figyelésből új virágok nőttek, vadak és színesek. A lényeg, hogy sikerült a munkafolyamat közben újra meglepnem magam hol kevésbé, hol jobban, de ez nálam elengedhetetlen ahhoz, hogy megszülessen egy új dal."
Az albumot ITT tudod letölteni veszteségmentes formátumban.
