Szesztay Dávid (Kiscsillag, Santa Diver) multiinstrumentalista zeneszerző 2018 novemberében jelentette meg első, Dalok bentre című szólóalbumát. A lemez kapcsán megalakult zenekarral azóta számtalan helyen koncerteztek, nagyon jó a fogadtatása mind az albumnak mind az élő verziónak. Az utóbbit megörökítendő tavaly tavasszal egy live session videósorozattal jelentkeztek, majd ez év elején a tavaszra tervezett három dalos EP előfutáraként a címadó, Határtalan című új dallal, és most megérkezett a Határtalan EP
Fotó: Ajtay Zoltán
Dávid a felvételről:
"A Szabadon, Valamit érzek és a Határtalan című dalokat 2019 nyarán írtam. furcsa érzés visszatekinteni erre az időszakra, főként ebből az elszigeteltségből amiben mostanában élünk. A Szabadon talán a legszemélyesebb, legviharosabb és őszintébb hangvételű dal amit eddig megjelentettem, a Valamit érzek bizonyos szempontból az ellenpontja, egy kiüresedett állapotból indul ki amibe lassan újra beleköltözik az élet. A Határtalan pedig az állandó mozgást, utazást képviseli számomra ebben a sokszor hovatehetetlen és szürreális világban. Az egész kis album elég széles érzelmi és dinamikai skálán mozog köszönhető ez annak is, hogy a Dalok bentre felvételeitől eltérően most akusztikus dob alapokat vettünk fel amiket természetesen a zenekari felállás dobosa Klausz Ádám játszott fel. A dobfelvételeket Fenyvesi Márton készítette a Sinistra stúdióban, a további hangszereket én játszottam fel és a keverést is én végeztem el a saját stúdiómban."
Szesztay Dávid keresett film- és színházi zeneszerző, néhány műve meghallgatható a YouTube csatornáján.
A Kiscsillag nemrég adta ki az új albumát, amelyhez vicces karantén klip készült.
A Santa Diver is jelentkezett új lemezzel márciusban, ITT olvashatod el az interjúnkat a zenekarral.
Szesztay Dávid Facebook oldala: https://www.facebook.com/SzesztayDAVIDofficial/
Az eddig megjelent albumáit ITT tudod letölteni.