Superstereo feat. Dé: Vakvilág

2018. 06. 25.

A hír igaz: újra összeállt Laskai Viktor (SuperStereo) és Darabos Dávid (Dé) megakombója, legalábbis egy dal erejéig mindenképp. A „Vakvilág” egy könnyed lüktetésű, fülbemászó track lett, amelyben Viktor MC-ként is megmutatja tehetségét.
Laskai Viktor és Darabos Dávid az egykori SuperStereo színeiben már alkottak nagyot, hiszen nekik köszönhetjük a magyar rádiós történelem egyik legmeghatározóbb dalát, a „Bent a neved”-et, amelynek hivatalos klipje már közel 18 milliós nézettséget tudhat magáénak.
A srácok az óriási siker ellenére 2016-ban úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják zenei pályájukat. Ezt követően Viktor szólókarrierjére kezdett koncentrálni és olyan előadókkal állt össze egy-egy kollaborációra, mint Meszka a Punnany Massifból („Visz az út"), Dér Heni („A sorsunk összeér”), legutóbbi megjelenése pedig az aranyhangú Kollányi Zsuzsival egészült ki „Az igazi te voltál” címmel.

„Hosszabb szünet után ismét Darabos "Dé" Dávidot kértem fel egy közös dal erejéig, akivel már korábban egy lemeznyi anyagot készítettem, amelyet a turnénk során adtunk elő. A jövőben folytatom azt, amit már egy ideje elkezdtem: minden dalomhoz a hozzáillő hangot és előadót keresem. Örülök, hogy előadóként is megmutathatom magam, mert itthon kissé nehezen értelmezik azt a fajta dj/producer megközelítést, amit képviselek, és így talán egyszerűbb lesz a nagyközönség számára megérteni, ki is az a SuperStereo.”- nyilatkozta Viktor.
Dávid (Dé) így mesélt a visszatérésről: „Nem volt könnyű feldolgoznom a hirtelen jött sikert, legjobbnak láttam átmenetileg kilépni a nyilvánosság nyomása alól. Két év után, idén januárban láttam elérkezettnek az időt, hogy visszatérjek és szólókarrierbe kezdjek, amihez Viktor is felajánlotta a segítségét. A dal első hallásra működött mindkettőnk fejében, és úgy döntöttünk, hogy az MC szerepet Viktor tölti be, így született a SuperStereo feat. Dé kollaboráció.”

A „Vakvilág” zeneileg leginkább a reggaeton-moombahton stílusra hajaz, szövegét Tariska Szabolcs jegyzi. A pulzáló ritmika azonnali bulihangulatot izzít, a klipben szereplő lányok dögös táncmozdulatai pedig lazán teremtik meg a kép és hang közötti harmóniát, amelyet az indusztriális helyszín tesz még vagányabbá.

A végeredmény egy igazán üdítő dal lett, amely a bőrünk alá kúszva késztet mozgásra, és nem csak a forró nyári éjszakákhoz lesz tökéletes aláfestés!


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink