SOUNDAY INC. búcsúkoncert

2009. 12. 15.
Vicky Sunday – a rockzene egyik ikonikus egyénisége – 2004-ben alapította Sounday INC.-t., amely még abban az évben debütált First Blood című lemezével. A szigorú, sötét tónusú borító sokat elárul a zenei irányról: az együttes a metal és a rock hangzásvilága közé lőtte be zenéjét, mindkét stílus elemeit alkalmazva. Látványos színpadi munkájukkal, és erőteljes számaikkal hamar népszerűek lettek az underground klubok színterén. Az igényes zenei megvalósítás nyomán számos elismerést besöpörtek szakmai oldalról is. Sikereiket TV és rádió szereplések kísérték.
A zenekart mindvégig az intenzív koncertezés jellemezte. Új anyagot, a magyar nyelvű Még Élek EP-t csak 2008-ban jelentettek meg. Utólag mondhatnánk, hogy kissé groteszk volt a címadás.
A 2007-től 2008-ig tartó időszakban több tagcsere volt, és 2008 végére az alapító frontemberen kívül már senki nem maradt az eredeti formációból. Valahogy már nem arról szólt a dolog, mint a kezdetekkor. Koncertjeik továbbra is feelingesek voltak, de a háttérmunka egyre több nehézséggel szembesítette a csapatot. Az utolsó koncertet 2009 januárjában adták. Nyáron Vicky már az új szólóprojektjével kezdett próbálni, és a többiek is más-más együttesben játszanak.
December 19-én Sunday egyetlen alkalomra feléleszti a Sounday INC-t, méghozzá az eredeti, 2004-2007-ig koncertező felállásban (Hari – dob, Paul Sturmann – gitár, Wank – gitár, Zoleekaa – basszusgitár, Vicky Sunday – ének), hogy egy méltó koncerttel búcsúzzanak egymástól, és a rajongóktól. 
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink