Rockbook Online Tehetségkutató

2019. 09. 16.

A megmérettetés lebonyolítása hasonló lesz a tavalyihoz: az első körben a zenészekből, zenei szakemberekből és a Rockbook Rockmagazin szerkesztőiből álló zsűri tíz bandát juttat be a döntőbe, ahol már rátok is számítanak majd a csapatok, hiszen tőletek függ, hogy ki lesz a közönségdíjas, aki az első három helyezetthez hasonlóan oklevelet és interjúlehetőséget kap, amelyek felkelthetik a szakma figyelmét és előnyt jelenthetnek az NKA Hangfoglaló Programján is. Emlékeztetőül tavaly a Clue, a Dr. Sludgelove és a Rachael's Regret állhatott fel a képzeletbeli dobogóra, a rajongókat pedig a Skaltrax mozgatta a legügyesebben, így ők lettek a közönségdíjasok.

A tehetségkutatóban való részvétel feltételei:

A jelentkezés az info@rockbook.hu címen egy rövid, 1000-1200 karakteres, egyes szám harmadik személyben megírt zenekari biográfiát (benne a zenekar terveit, stílusát, stb... ), linket zenével (youtube, bandcamp, soundcloud) plusz a tagok teljes nevét a hangszereik megjelölésével (pl.: Kovács Zsolt – ének), a banda elérhetőségeivel és fotójával.

A jelentkezett zenekarokat ezután ezen infók alapján mutatják be a https://www.rockbook.hu/ oldalon közzétett cikkekben, a közönségszavazás pedig a Rock, metal, hírek, koncertek, interjúk Facebook-csoportban zajlik majd.


A II. Rockbook Online tehetségkutató zsűrije:

Áron Andris (Apey & the Pea, Trillion)
Pócsi István (A Barba Negra Music Club programigazgatója)
Tóth Gábor (Nagaarum) (NGC Prod kiadó)
Balogh Péter (Rockbook Rockmagazin főszerkesztő)
Tóth Mátyás (Rockbook Rockmagazin)
Molnár Zoltán (Rockbook Rockmagazin)
Reichardt Gábor (Rockbook Rockmagazin)
Csete Gábor (Rockbook Rockmagazin)
Lukács Bettina (Rockbook Rockmagazin)
Somogyvári Ákos (Rockbook Rockmagazin)

Jelentkezési határidő: október 15.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
2025. 10. 21.
A BMC új kiadványát CD-nél jobb minőségben is letöltheted nálunk. Az Ars Nova együttes fennállásának 60. évfordulója alkalmából készített albumra öt, különböző generációkat és kifejezésmódokat képviselő zeneszerző egy-egy darabja került.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink