Pécsett folytatódik a Backstage Akadémia, a Cseh Tamás Program zenei jogi képzése

2017. 10. 13.

Szeptember első hétvégéjén, Szegeden volt a Backstage Akadémia. Legközelebb október 14-15-én, Pécsett lesz lehetőség bekapcsolódni a Cseh Tamás Program zenei jogi képzésébe, ami minden, a zeneiparban érintett szereplő számára hasznos lehet.

Arról, hogy mennyire hasznos egy ilyen képzés, idézzünk néhány szegedi résztvevőt!
„Számomra az volt a különösen jó, hogy célirányos volt a tematika a szerzői jogon belül. Mint egy külön jogág, a zenei vonatkozásokat lefedte. A mű születésétől végigkísérte a hangfelvétel készítéséig, a koncertig a színpadra kerülés jogi kérdéséig, esetleges buktatójáig. Ez az akadémia egy jó értelemben vett „válságstáb”, profi szakemberek együttes, önkéntes és célirányos segítsége – ez a legnagyobb előnye! Bármelyikünk, kiválaszthatta az őt leginkább érintő részeket, jogszabályok ismeretét. Tetszett a lehetséges szerződéstípusok elhatárolása, a gyakorlati példák.” – osztotta meg tapasztalatait a szegedi esemény egyik résztvevője, Diószegi Szabó Pál, szerkesztő, író, költő.

Érdemes tehát jelentkezni a komplex zenei jogi ismereteket összegző gyorstalpaló következő eseményére is, ami 2017. október 14-15-én, Pécsett, a Szenes Klubban lesz. A Backstage Akadémia, zenei jogi kurzusát, Pécsett Lehóczki Zsófia, a jogdíjas alprogram vezetője, valamint Rétalji Dorottya és Kecsmárik Viktor jogászok tartják.
A kétnapos kurzuson elsősorban a Cseh Tamás Program nyertes pályázói és együttműködő partnerei vehetnek részt, de alkalmanként lehetőséget biztosítunk arra, hogy a Programhoz lazábban kötődő érdeklődők egészítsék ki a csapatot. A kurzus létszáma: maximum 25 fő..

 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink