Pályázat vidéki koncert-helyszíneknek!

2015. 08. 13.
Megjelent a Cseh Tamás Program második évadának újabb pályázati felhívása, amely a fővároson kívül működő könnyűzenei kluboknak és koncerthelyszíneknek szól. A Cseh Tamás Program forrása az úgynevezett üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel NKA-hoz kerülő negyede. A Klubtámogatási Alprogram keretében kiírt pályázat a könnyűzenei és jazz élőzenei produkciók befogadására alkalmas, az év nagyobb részében folyamatosan működő fővároson kívüli helyszíneknek szól. A klubok mellett művelődési intézményeket is megszólító pályázat tervezett kerete 80 millió forint, amelyből helyszínenként legfeljebb 4 millió forint igényelhető. A 2015-16-os évadra szóló támogatást a klubok előadói tiszteletdíjakra, illetve az elnyert támogatási összeg maximum 15%-áig reklám- és propagandaköltségekre fordíthatják. A pályázat benyújtásának határideje szeptember 11-e éjfél. A nyertes koncerthelyszíneknek legalább 16 különböző, nem a klub működési megyéjével azonos illetőségű, bármilyen könnyűzenei műfajba besorolható, művészi értékkel bíró együttes vagy előadó felléptetését kell megvalósítaniuk kizárólag belépődíjas koncerteken. A támogatás célja, hogy a fővároson kívül minden megyében legalább egy olyan könnyűzenei koncerthelyszín tartósan működjön, ahol az élőzenei koncertet vállaló előadók rendszeresen felléphetnek.
MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 09. 04.
Már lehet nevezni a Klipszemlére, mobillal készített klipet is. Alkotók előre! Siessetek, a nevezési határidő: 2025.09.12. 24:00 // Mobilklippel 2025.09.21.
2025. 08. 26.
Szeptember 6-án kilencedik alkalommal rendezik meg az Independent Label Fair-t (ILF), a hazai független lemezkiadók vásárát, amelyen idén minden eddiginél nagyobb, rekordszámú, 60 kiadó várja a látogatókat.
2025. 08. 26.
Augusztus 27-e és 30-a között ismét várja a közönséget Szegeden a hazai nyár fesztiválszezon nagyszabású záróbulija, a Coca Cola SZIN Fesztivál! Több mint 200 program várja a látogatókat a szegedi Tisza-parton.
2025. 08. 20.
FILO legújabb dala a "Mégegyszer" keserédesen szól az elengedésről és egyben finoman egyensúlyoz a nosztalgikus nyári hangulat és a belső hiányérzet határán.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink