Pályázat elektronikus zenei előadóknak és producereknek

2019. 08. 14.

A kétszer 1,5 millió forintos támogatásra 2019. szeptember 12-én éjfélig lehet jelentkezni.

Az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program indulása óta keresi a lehetőséget, hogy miként nyújthatna támogatást az úgynevezett elektronikus zenei szcéna feltörekvő képviselőinek, akik közül eddig is pályáztak néhányan az Induló Előadói illetve a Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramokra. Tavasszal a Hangfoglaló Program Kollégiuma – több a témában érintett, már befutott előadó és producer véleményét is kikérve – úgy döntött, kísérleti jelleggel, önálló pályázatot ír ki feltörekvő, tehetséges elektronikus zenei előadók és/vagy producerek számára.

A pályázati felhívás augusztus 13-án megjelent az NKA oldalán. Ebből kiderül, hogy a Hangfoglaló Program Kollégiuma az Induló Előadói Alprogram keretében 2 elektronikus zenével foglalkozó pályázót kíván támogatni másfél-másfél millió forinttal. A támogatás a „klasszikus” induló formációkhoz hasonlóan 5 új dal felvételére, lemez megjelentetésére, klip készítésére és fellépésekre fordítható, illetve a Kollégium által kijelölt mentor fix díjazására. A pályázók pontos körének meghatározását az NKA és a Hangfoglaló honlapján is elérhető felhívás tartalmazza.

A pályázattal kapcsolatban Bajnai Zsolt, a Kollégium vezetője elmondta, hogy ebben az esetben is külső szakértők véleményét fogják kérni, azaz a döntés előtt tizenöt zsűritag, elektronikus úton mondhat majd véleményt a beérkezett anyagokról. A végső döntést várhatóan a már lezárult, „hagyományos” Induló Előadói pályázattal együtt, október végén hozza majd meg a Kollégium, így a két kiválasztott megnevezésére is ugyanakkor, november folyamán kerülhet sor.

A pályázati kiírás teljes szövege az alábbi linken érhető el.

Forrás: Hangfoglalo.hu

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 08. 09.
Majka és Beton.Hofi hangolja rá az egyetemistákat az évkezdésre Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján, a város szívében, több mint 9.000 m²-en, mely eseményre...
2025. 08. 07.
"Gábort nem kell bemutatni a hazai jazzbarátoknak. A magyar jazz szcéna igazán aktív szereplője, aki nem ontja a lemezeket, de minden korongja figyelemreméltó, kiérlelt alkotás, amire érdemes odafigyelni." Jazz.hu
2025. 08. 06.
Az igényelhető támogatási összeg egységesen 4 millió forint, amit a nyertes pályázók hang- és képfelvételek készítésére, koncertezésre, turnézásra, valamint ezek kommunikációjára fordíthatnak. Benyújtási határidő: 2025. szeptember 3.
2025. 08. 06.
Egy kulturálisan sokszínű, vibráló nagyváros vár minket szerdától a Hajógyári-szigeten, ahol a legszembetűnőbb változás az lesz idén, hogy olyan negyedeket alakítottak ki...
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink