Pádár Alexandra: Menj tovább!

2018. 07. 11.

A különleges hangú és szépségű Pádár Alexandra végre elkészítette bemutatkozó dalát.

A kivételesen tehetséges énekesnő már kiskora óta pontosan tudta, hogy zenéléssel akar foglalkozni. 6 évig ritmikus sportgimnasztikázott (RSG) és 13 éven át röplabdázott, amivel a magyar válogatottig jutott. Alexandra azonban hű maradt gyerekkori vágyához, az énekléshez, és sikeresen valóra is váltotta azt. 2010-ben énektechnikát és előadásmódot tanult egy művészeti magániskolában. Később két évet turnézott gitárosával, Nagy Dáviddal Magyarországon és Szlovéniában, így egyre több ember ismerkedhetett meg különleges hangjával. 2014-ben már Hollandiában énekelt a „Travelling Mic” című esteken, amelyeken feltörekvő és neves művészek egyaránt felléptek, majd Svájcban egy „Burlesque show”-nak volt szereplője. Nemzetközi terepen szerzett tapasztalatait itthon 2016-ban mutatta meg a TV2 Star Academy című műsorának keretein belül, ahol 17 rendkívüli produkcióval kápráztatta el a közönséget és a zsűrit egyaránt. Alexandra 3. helyezett lett, aminek köszönhetően az egész ország megjegyezte nevét.

Vadonatúj száma tökéletesen kifejezésre juttatja azt a tüzet, ami a popszakma reflektorfényébe juttatta Alexandrát. A „Menj tovább” egy lélekkel teli, ösztönző modern popdal, ami a belső erőről és a kitartásról szól. Különlegessége az elképesztő hangzású drop, ami igazán egyedivé teszi az egyébként kellemesen folyó felvételt. Az újdonságról így nyilatkozott az énekesnő: „Mivel nemrég léptem ki egy komoly kapcsolatból, abszolút tudtam azonosulni a dal mondanivalójával, és ezáltal magaménak éreztem. Elkezdtünk egy akusztikus verziót is készíteni, amit majd élőben hallhat a közönség, és aminek előadása egyenesen eksztatikus érzéseket ad számomra.”

A dalhoz készült videóklip elképesztően látványosra sikerült. Alexandra páratlanul vonzó koreográfiája garantáltan a képernyőhöz láncolja majd a női nem szerelmeseit. „Nagyon nehéz volt mozogni a csúszós, vizes talajon, de szerencsére ez a végeredményen egyáltalán nem látszik.” - árulta el az énekesnő.

Alexandra ismét bebizonyította, hogy muzikalitásának, vokális képességeinek és azonnal felismerhető, szexi hangszínének köszönhetően egyértelműen a popszakmában a helye – izgalmas jelenléte pedig minden bizonnyal felkavarja majd azt!

Hallgassátok meg az új bombadalt!

 

 


 

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 04. 20.
"Különleges tehetség kell ahhoz, hogy valaki így tovább tudja vinni a zene ősi, szakrális lélekgyógyító minőségét." Szabó János lemezkritikája.
2025. 11. 03.
A szükség kertje egy hely, ahol minden szükség rejtve marad. A szükség kertje mi vagyunk. A szükségek a bőrünk alatt lapulnak, erőt adnak mindenhez és meggátolnak mindenben. A szükség az első naptól az utolsóig némán forgó fogaskerék.
2025. 11. 01.
Kiss Kamilka, a Kamilka & Pesti Sikk karizmatikus énekesnője nemcsak a színpadon mozog otthonosan, hanem zenepedagógusként is aktív. Az előadó több mint másfél évtizede tanít, és célja, hogy minden diákja önazonos, kreatív művésszé váljon.
2025. 10. 29.
„Önazonos” címmel megjelent az év elején színtérre robbant, groove / thrash / hardcore vonalas BETON zenekar bemutatkozó albuma. A hazai extrém / modern metal szcéna ismert arcait is soraiban tudó banda lemezére 11 tétel került.
2025. 10. 21.
Folytatódik a HOTS - Hungarian Oncoming Tunes zenei műfajokat és azok iparági sajátosságait bemutató workshop-sorozata. A nyolcadik, november 5-i alkalom a popzenei műfajok köré épül.
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink