P. Box – Maradj a vonalban. A legendás zenekar élő felvétele először digitálisan.

2022. 05. 29.

A főleg vinyl lemezek kiadásával foglakozó Moiras Records adta ki a P. Box 1983-as, Ifjúsági Parkban tartott koncertjének hanganyagát, amelyet most hallhatunk először digitális verzióban, a Dalok.hu terjesztésében.  

P. Box (a Pandora's Box név rövidített alakja) legendás magyar hard rock együttes, amit két ex-P. Mobil-tag, Bencsik Sándor szólógitáros és Cserháti István orgonista alapított 1980-ban. Bencsik és Cserháti mellett az eredeti felálláshoz még Varga Miklós énekes, Szabó István dobos, Sáfár József basszusgitáros tartozott. 1982-ben Varga Miklós elhagyta az együttest és helyére Vikidál Gyula került, aki a korábban feloszlott Dinamit után ekkoriban a Kugli együttesben énekelt.

Most először jelenik meg koncertalbum a korai korszakból, bemutatva, mire volt képes a zenekar a színpadon. A felvételen a zenekar az alábbi felállásban hallható:

Vikidál Gyula – ének
Bencsik Sándor – gitár
Cserháti István – billentyűs hangszerek
Sáfár József – basszusgitár
Szabó István - dob, ütőhangszerek

A Moiras Records főleg vinillemezek kiadásával foglakozó magyar kiadó. A 2005-ös alapítás óta közel ötven kiadvány látott napvilágot. Elsősorban elfelejtett vagy éppen soha közre nem adott értékes, régi felvételek gondozását vállalta fel a kiadó. Néhány ismert név a katalógusból a magyar rock, jazz és folk különböző zenei területeiről: Illés, Kex, Liversing, Omega, Solaris, Szabó Gábor, Mini, Barbaro, Beatrice, P. Box. Műfaji kirándulásként elektronikus tánczenei kísérletet is kiadtak már (Vadmadarak).

Az említett felvételek most digitálisan is megjelennek, a Dalok.hu terjesztésében. ITT töltheted le, ITT pedig eléred az ismert külföldi platformokon.

Ajánljuk a Magyar Nemzet a zenekart és a lemezt bemutató cikkjét.

MEGOSZTÁS

További hírek

2025. 07. 29.
A YouTube továbbra is a legfontosabb, legátfogóbb lehetőségeket nyújtó platform. Most egy olyan funkció került bevezetésre, amellyel a nézők a még nem befutott előadókat segíthetik.
2026. 06. 26.
A kompozíciókban a kortárs jazz, a free improvizáció, a rock, a balkáni zenei motívumok és a népzenei ihletés természetes egységgé olvadnak.
2026. 06. 26.
Az utcazene Magyarországon nem egy elterjedt jelenség, és ez nyilvánvalóan a szabályozásoknak tudható be. Ugyanakkor külföldön gyakran találkozunk magas színvonalú utcazenei produkciókkal...
2026. 06. 16.
Két hétig lehet már csak jelentkezni a budapesti Fülesbagoly Trip tehetségkutatóra, ahol...
2026. 06. 16.
Egy távoli, vidéki kisvárosban nőtt fel, ott kezdett el a zenével foglalkozni három testvére volt, mindenki intenzíven muzsikált. Édesapja kántorkodott is, játszott a környék templomainak orgonáin, és volt rá példa, hogy egy és ugyanazon szimfonikus
Iratkozz fel hírlevelünkre és elsőként értesülj a legújabb megjelenésekről, olvass exkluzív zenei híreket és interjúkat, hallgasd meg podcastunkat!

Támogatóink

Partnereink